Megdöbbentő dolgok derültek ki Kapitány Istvánról – és Magyar Péternek nem tesz jót

Összeszedtük a legfrissebb híreket a Tisza nemrég leigazolt Facebook-bajnokáról, még azt is felidéztük, miért ítéli el a januári rezsistoppot.

A magyar kormányfő a jobbközép pártokat tömörítő Kereszténydemokrata Internacionálé egyik alelnökeként a CDI vezetőségi ülésére érkezett Indonéziába.
Megérkezett az indonéziai Yogyakartába Orbán Viktor miniszterelnök, a repülőtéren X. Hamengkubuwono szultán, a Yogyakartai Különleges Terület kormányzója fogadta, akivel kétoldalú tárgyalást is folytatott – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szerdán.
A megbeszélésen szóba kerültek befektetési lehetőségek, különös tekintettel a vízgazdálkodás területén – mondta. A felek örömmel állapították meg, hogy immár több, mint ezer indonéziai diák tanul Magyarországon magyar állami ösztöndíjjal.

Orbán Viktor, aki a jobbközép pártokat tömörítő Kereszténydemokrata Internacionálé egyik alelnökeként a CDI vezetőségi ülésére érkezett Indonéziába, már szerda este tárgyalásokat folytat a pártszövetség tagjaival. Csütörtökön, a CDI bizottsági ülését követően pedig átrepül Jakartába, ahol Joko Widodoval, Indonézia elnökével tárgyal – közölte a sajtófőnök.
A magyar kormányfőnek a közösségi oldalára feltöltött videója szerint „szultáni fogadtatásban” volt része.