„Nagyon tanulságos és érdekes, hogy egy olyan iszlám mozgalom, mint az önöké, hogy jeleníti meg magát a politikai színtéren. Számomra ebből két kérdés következik: milyen lesz a kereszténység jövője és milyen az iszlámé. Tudunk-e úgy egymás mellett élni, ahogy régen, ami kiválóan működött” – tette hozzá. „Amellett, hogy nagyon fontosak a politikusok és döntéshozók számára a felső, politikai szintű kapcsolatok, fontos a pártszintű, filozofikusabb kapcsolat is. Ez itt most sikerült, mert közelebb kerültünk egymáshoz, és nem csak egy lépéssel. Természetesen együttműködésünk messze nem befejezett ügy, csak jó esélyünk van rá” – mondta a kormányfő.
Az önazonosság megőrzésére nehéz dolgunk van Európában. Európában az a fő kérdés, hogy miképpen tudjuk megőrizni nemzeti és keresztény identitásunkat egy olyan időszakban, amikor az úgynevezett európai haladó, liberális politikai erők megpróbálnak nyomást gyakorolni ránk. Megpróbálják átvezetni a társadalmakat egy olyan korszakba, amelyet ők posztkeresztény, posztnemzeti kornak neveznek. Mi azok közé tartozunk, akik szerint az ember számára a legfontosabb az identitása, és mi ragaszkodunk nemzeti és vallásos identitásunkhoz – jelentette ki Orbán Viktor.
„Az úgynevezett nemzetközi, fősodorbeli, liberális gondolkodók és médiájuk megpróbál meggyőzni bennünket, 21. századi modern embereket arról, hogy a béke és a szabadság megteremtéséhez az embernek meg kell szabadulnia az identitásától. De mi nem szeretjük ezt a gondolkodásmódot. A muszlimok is ragaszkodnak a saját identitásukhoz és mi keresztények is, ez közöttünk a hasonlóság. Mindegyikünknek meg kell találni önazonosságunk megőrzésének módját, és ellenállnunk a nyomásnak, amely szerint könnyebb és boldogabb az ember élete, ha nem tudja pontosan kicsoda, csak azt, hogy ember” – mondta.