Putyin elégedett

2019. december 10. 07:17

Az ukrajnai fogolycserén kívül a csecsen férfi berlini megöléséről is szó esett a normandiai négyek találkozóján.

2019. december 10. 07:17

Négy hónap múlva újabb csúcstalálkozót tartanak a kelet-ukrajnai helyzet rendezéséről a „normandiai négyek”, azaz Ukrajna, Oroszország, Németország és Franciaország – jelentette be hétfő este Emmanuel Macron francia elnök a négy ország vezetőjének Párizsban megrendezett megbeszélése után. „Előreléptünk a csapatkivonás, a fogolycsere, a tűzszünet és a politikai rendezés kérdésében, és azt kértük minisztereinktől, hogy egy újabb, négy hónap múlva esedékes csúcstalálkozóig dolgozzák ki Kelet-Ukrajnára vonatkozóan a helyi választások megrendezésének részleteit” – mondta a francia államfő Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, valamint Angela Merkel német kancellárral tartott közös sajtótájékoztatóján.

A párizsi Élysée-palotában tartott megbeszélés elsődleges célja az volt, hogy három év után életre keltse a 2015-ben Minszkben aláírt békemegállapodást. A „normandiai négyek” legutóbb 2016-ban tartottak csúcstalálkozót Berlinben. Most két és negyed órán át tárgyaltak négyen. Majd következett Putyin és Zelenszkij kétoldalú tárgyalása, amely a francia szervezők szerint a tervezett háromnegyed óra helyett másfél órán át tartott. Az utolsó tíz percben a két elnök négyszemközt tárgyalt. A Rosszija 24 tévécsatorna szerint a megbeszélés oroszul folyt. Ezután következett a négy vezető közös sajtótájékoztatója. Zelenszkij most először találkozott személyesen Putyinnal, és jóllehet több intézkedésben is megállapodtak az ukrajnai békefolyamat beindítása érdekében, – mint mondta – a politikai kérdésekben nem értettek egyet, és emiatt ő elégedetlen.

Putyin: „Yes, I am happy (Igen, elégedett vagyok)”

Putyin viszont elégedetten nyilatkozott a párizsi csúcstalálkozó eredményeiről. „Yes, I am happy (Igen, elégedett vagyok)” – jelentette ki angolul a csúcsról tudósító újságíróknak az Elysée-palotában rögtön a kétoldalú találkozó után. A közös sajtótájékoztatón pedig elmondta, hogy fontos lépés történt a feszültség csökkentése érdekében. „Oroszország mindent megtesz, ami tőle telhető, annak érdekében, hogy véget érjen a konfliktus” – mondta az orosz elnök.

„Az a tény, hogy egymás mellett ülünk, már önmagában fontos eredmény” – vélte Emmanuel Macron, aki a kelet-ukrajnai helyzetet „nyílt sebnek” nevezte „az európai kontinens közepén”. Az öt éve tartó konfliktusban 14 ezren haltak meg. „Még nagyon sok munka vár ránk, de az a benyomásom, hogy megvan a jó szándék a nehéz problémák megoldására” – mondta a sajtótájékoztatón Angela Merkel, pozitív jelként értékelve a tűzszünet megerősítését, az újabb fogolycserét az év vége előtt és a csapatszétválasztásokat március végéig. A négy vezető csak abban állapodott meg, hogy a politikai konfliktusok meghaladásának reményében megbízzák külügyminisztereiket a kelet-ukrajnai választások „politikai és biztonsági feltételeinek kidolgozásával” az újabb, négy hónap múlva esedékes csúcstalálkozójukig. A négyes találkozó előtt Angela Merkel német kancellár és Vlagyimir Putyin orosz elnök tárgyalt egymással. Ennek napirendjén szerepelt a két orosz diplomata Berlin általi kiutasítása nyomán kialakult helyzet rendezése. A német külügyminisztérium szerdán arra hivatkozva minősítette nemkívánatos személlyé az orosz nagykövetség két munkatársát, hogy az orosz hatóságok Berlin szerint nem működtek kellőképpen együtt egy augusztusi berlini gyilkosság felderítésében, amelynek áldozata egy Moszkva által terroristának minősített, georgiai állampolgárságú csecsen emigráns volt.

Orosz válasz a diplomaták kiutasítására

Angela Merkel a közös sajtótájékoztatón elmondta: megbeszélésükön közölte Vlagyimir Putyinnal, hogy Berlin együttműködést – információk átadását – várja az orosz hatóságoktól a nyomozásban. Putyin viszont azt hangoztatta, hogy a Berlinben meggyilkolt Zelimhan Hangosvili maga is sok embert meggyilkolt Oroszországban: a Moszkva-ellenes erők oldalán harcolt a Kaukázusban, valamint szervezője volt egy robbantásos merényletsorozatnak a moszkvai metróban. Szerinte Berlin jogtalanul utasította ki a két orosz diplomatát, mert – mint mondta – nekik semmi közük nem volt Hangosvili megöléséhez. Hangosvili meggyilkolásával a német hatóságok egy orosz férfit gyanúsítanak, akiről a Der Spiegel magazin a német ügyészségtől kapott információk alapján azt írta, hogy az orosz titkosszolgálatok embere. Putyint megkérdezték a sajtótájékoztatón, hogy Oroszország milyen választ ad két diplomatájának kiutasításra, mire ő azt mondta: „az ilyen esetekben íratlan szabályok vannak. Ha az egyik fél kiutasítja a másik diplomatáit, akkor a másik is ezt teszi válaszul.”

(MTI)

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
llnnhegyi
2019. december 10. 18:31
Nem történt semmi. Beszélgettek. Krim marad,orosz tartományok lesznek,nem lövöldöznek. Ukrajna 200 év múlva sem tudja lenyelni ezt a magalaztatast,amelyet Obama Clintonne NATO CIA hozott létre Ukrajnában. Nyugat elbaszta.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!