Megfenyegették a jogtudóst, aki nem ért egyet a Trump elleni eljárással

2019. december 06. 08:19

Jonathan Turley lakására és a hivatalába fenyegető levelek és üzenetek özöne érkezett.

2019. december 06. 08:19

Fenyegető üzeneteket kapott Jonathan Turley jogtudós, aki a képviselőház három bizottsága előtti minapi meghallgatáson kifejtette, hogy nem ért egyet a Donald Trump amerikai elnök elleni impeachment-eljárással – jelentette csütörtök este az amerikai Fox televízió és a The Hill című lap. A George Washington Egyetem professzora a washingtoni politikai élettel foglakozó The Hillben írt publicisztikájában arról számolt be, hogy még be sem fejezték a meghallgatást szerdán, amikor a lakására és a hivatalába fenyegető levelek és üzenetek özöne érkezett.

Azt követelték, hogy rúgjanak ki a George Washington Egyetemről” – írta a tudós, kijelentve, hogy az impeachment (alkotmányos felelősségre vonási eljárás) elleni állásfoglalása miatt fenyegetik. Turleyt három másik – a demokraták által kiválasztott – jogásszal együtt hívták be a törvényhozók, őt a republikánusok hívták meg. A professzor leszögezte ugyan, hogy nem Donald Trump híve, és a 2016-os választáson nem is szavazott rá, de nem ért egyet az ellene indítandó eljárással. Álláspontját azzal indokolta, hogy a demokratáknak nincs elég bizonyítékuk és tanúvallomásuk, amely alátámasztaná, hogy az elnök visszaélt a hatalmával és nyomást gyakorolt az ukrán államfőre. Ellenzéke szerint Trump azt akarta elérni Volodimir Zelenszkijnél, hogy indítson vizsgálatot Joe Biden, a 2020-as választások egyik demokrata párti elnökjelölt-aspiránsa, volt alelnök és fia, Hunter Biden ellen ukrajnai üzleti ügyeik miatt.

A meghallgatás egyik résztvevője, a demokraták által behívott Pamela Karlan, a Stanford Egyetem jogásza meghallgatásán elsütött egy szóviccet az elnök kiskorú fiára, Barron Trumpra utalva. Azt mondta: „az amerikai alkotmány értelmében itt nincsenek nemesi címek. Tehát bár az elnök nevezheti Barronnak a fiát, nem csinálhat belőle bárót”. Az elnök kampánycsapatának sajtófőnöke, Kayleigh McEnany és a first lady, Melania Trump reagált a történtekre. Az elnök felesége a Twitteren azt írta: Karlan „szégyellheti magát (...) cinkosságáért, és azért, hogy ehhez egy gyermeket használt fel”. McEnany közleményt adott ki, amelyben úgy fogalmazott: „csak az őrült liberálisok agyában vicces egy 13 éves gyermeket belekeverni az impeachment-eljárásba”. Sajtójelentések szerint Karlan aznap este bocsánatot kért a szavai miatt.

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szalard
2019. december 06. 12:41
Még az amerikai demokraták is jobbak a magyarországi ellenzéknél. Ők legalább bocsánatot kérnek. A magyarországi ellenzék és kitartottjaik, akármilyen gazemberséget mond, vagy csinál, sohasem kér bocsánatot!
MZ/X
2019. december 06. 12:13
Egye fene, maradok. De ez még mindig magasabb evolúciós szint, mint a te állapotod, amőba...!
998877
2019. december 06. 10:53
Liberális terror.
rollotomasi
2019. december 06. 09:41
A szabad vélemény diktatúrája
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!