Az évforduló előtt egy nappal Ali Hamenei ajatolláh, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője kijelentette, hogy országa továbbra is fenntartja az Egyesült Államokkal folytatandó tárgyalásokra vonatkozó tilalmat, mondván, engesztelhetetlen ellenségei egymásnak. Hozzátette, azok, akik úgy hiszik, hogy az ellenséggel folytatandó tárgyalások 100 százalékban megoldják az irániak gondját, tévednek.
A két ország viszonya válságba jutott az elmúlt évek során azóta, hogy Donald Trump amerikai elnök felmondta az Irán és a nyugati nagyhatalmak között 2015-ben megkötött atomalkut, amelynek értelmében Teherán a nemzetközi büntetőintézkedések feloldásáért cserébe vállalta, hogy korlátozza atomprogramját. Washington egyben újból elrendelte az Iránt sújtó szankciókat, hogy szélesebb hatáskörű szerződésre kényszerítse Teheránt.
Hamenei megtiltotta az iráni tisztviselőknek, hogy tárgyalásokat folytassanak az Egyesült Államokkal, addig míg vissza nem tér az atomalkuhoz és nem oldja fel az Irán elleni szankciókat.