Erdogan hálás, amiért Magyarország kiállt Törökország mellett

2019. október 14. 21:20

A török elnök Bakuban, az Orbán Viktorral folytatott kétoldalú megbeszélésen mondta ezt.

2019. október 14. 21:20

Kétoldalú megbeszélést folytatott Orbán Viktor miniszterelnök Recep Tayyip Erdogan török elnökkel hétfőn Bakuban, ahová mindketten a Türk Tanács soron következő ülésére érkeztek.

Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár a találkozó után az MTI-nek kifejtette: a török elnök köszönetet mondott azért, hogy Budapesten a közelmúltban megnyitották a Türk Tanács első európai irodáját. A kétoldalú kapcsolatok további fejlesztéséről is tárgyaltak, Orbán Viktor pedig azt mondta, nagy várakozással tekint a magyar-török kormányzati csúcstalálkozóra, amelyet november 7-én tartanak Budapesten.

Recep Tayyip Erdogan továbbá megköszönte Magyarország kiállását Törökország mellett a nemzetközi színtéren – közölte Havasi Bertalan. Végül a török elnök legutóbbi budapesti látogatását felidézve megállapították: a felújított és akkor átadott Gül Baba türbéje a török és a magyar polgárok szemében egyaránt közkedvelt helyszín lett a magyar fővárosban – tájékoztatott a helyettes államtitkár.

A nyitóképen: Recep Tayyip Erdogan hallgatja Orbán Viktort Bakuban. (MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)

(MTI)

Összesen 172 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mátyás01
2019. október 15. 12:13
Ebben most nem kellett volna véleményt nyilvánítania Orbánnak. Jelenleg Törökország az aggresszor, még akkor is, ha nem előzmény nélküli a dolog, és egy elég bonyolult helyzetről van szó. Persze értjük, hogy a migránsok inkább hazamenjenek és ne ide, ami helyes, de a kurdokkal szemben igazságtalan, nekik végre autonomiát kéne adni.
Paskai
2019. október 15. 09:29
Egyszerre kell támogatni a kurd és török álmokat. A rémálmokat is. Boksz!
voltospultos
2019. október 15. 08:58
"A politikust az utókor nagyrészt úgyis csak eredményessége alapján ítéli meg. Ha kétes erkölcsiségű machinációi sikeresek voltak, akkor nagy államférfi, ha nem, akkor hatalomvágyó, de tehetségtelen politikai kalandor, rosszabb esetben zsarnok vagy diktátor."
falusi
2019. október 15. 08:04
ye
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!