Szijjártó: Magyarország felelősséget érez a világban üldözött keresztény közösségekért

2019. szeptember 27. 20:13

A világban a hitük miatt megölt emberek mintegy 80 százaléka keresztény – emlékeztetett a külügyminiszter.

2019. szeptember 27. 20:13

Magyarország igaz keresztény országként felelősséget érez mindazokért a keresztény közösségekért, amelyeket üldöznek a világban, aktívan próbálja támogatni őket – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken New Yorkban a témáról rendezett ENSZ-rendezvényen.

Az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakának részeként tartott konferencia főszervezője Magyarország volt, fő témájául a nehéz helyzetben lévő keresztény közösségek jövőjét, az újjáépítés lehetőségeit választották. Szijjártó Péter emlékeztetett arra, hogy a világban a hitük miatt megölt emberek mintegy 80 százaléka keresztény, a nemzetközi közösségben mégis alig vesznek tudomást arról, hogy ez a legüldözöttebb vallás. Ezt a képmutatást meg kell szüntetni – szögezte le.

Hangoztatta, Magyarország büszke több mint ezeréves keresztény történelmére, és ma sem puszta politikai kinyilatkoztatás, hogy a kormány kereszténydemokrata, hanem a jelenlegi vezetés ténylegesen ilyen értékrendet képvisel. Beszélt a miniszter arról, hogy a Hungary Helps program közvetlen pénzügyi támogatást nyújt az üldözött keresztény közösségeknek. Ennek keretében Magyarország már 40 millió dollárnyi forrást biztosított a szóban forgó célra, és 50 ezer embernek segített abban, hogy otthon maradjon, vagy mihamarabb hazatérjen.

A programból ezer házat építettek újjá Irakban, és rekonstruáltak egy templomot is. Magyarország Szíriában kórházak, Libanonban templomok és iskolák újjáépítésében vállalt részt – említette meg példaként. Több százan vesznek részt ezekből a közösségekből a külföldiek magyarországi oktatását segítő ösztöndíjprogramban is – fűzte hozzá. Bejelentette a miniszter azt is, hogy novemberben Budapesten is rendeznek egy magas szintű konferenciát erről a témáról.

A New York-i tanácskozás társszervezője, Brazília külügyminisztere, Ernesto Araújo arról beszélt, hogy a dél-amerikai ország számára is kiemelten fontos a keresztények üldözésének megállítása. Megemlítette, hogy nemrég járt Magyarországon, és nagyra értékelte a magyarok kötődését a kereszténységhez.

Araújo egyetértett azzal, hogy fel kell lépni a vallási türelmetlenség ellen és az ellen, hogy nem vesznek tudomást a témáról. Ugyanakkor azt is meg kell említeni, hogy a keresztények is „részei a problémának”, a vallások között történelmi korok óta létező rivalizálásnak, gyűlölködésnek – fűzte hozzá.

A Vatikánt képviselő Pietro Parolin bíboros, szentszéki államtitkár hangoztatta, hogy nemcsak egyházi kérdésről van szó, hanem az emberi méltóságról és szabadságról is. A vallási szabadság megvédelmezése az egyik legfontosabb kihívása korunknak – emelte ki. Kijelentette: el kell utasítani, hogy a kisebbség szót diszkriminatív, negatívan megkülönböztető értelemben használják, és fel kell lépni a szélsőségesség ellen.

A Közel-Keleten nemcsak házak, infrastrukturális létesítmények újjáépítésére kell gondolni, hanem a társadalmi szálak újrafűzésére is – fogalmazott a Vatikán „kormányfője”, aki elmondta, hogy tavaly év végén a térségben járt. Kiemelte azt is, hogy nemcsak a közel-keleti térségben van szó keresztényüldözésről. Utalt a húsvéti Srí Lanka-i támadásokra, és hozzáfűzte, hogy a vallási közösségeket a „modernizált, békés országokban” is érhetik támadások.

(MTI)

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Barbárné
2019. szeptember 28. 21:56
Akkor miért üldözik Iványi Gábor keresztény felekezetét? Miért nem lehet nekik bírói döntés ellenére sem 1%-ot felajánlani?
Óbor Dezső
2019. szeptember 27. 22:36
Le a kalappal Szijjártó külügyminiszter úr előtt, nagyszerüen képviseli a magyarok érdekeit a világban. (egyenesen, megakuvás nélkül)
János bácsi
2019. szeptember 27. 21:31
Magyarország nem keresztény ország, mert kevesebben vannak a hitüket gyakorló keresztények. A keresztények vallástól, származástól, bőrszíntől függetlenül kiállnak az üldözöttek mellett.
VakzKommondor
2019. szeptember 27. 20:56
Szerintem meg te elvaszott kakadu, fizesd vissza anyádnak a házad árát. Utána újítsátok fel a korházakat. Aztán mehetsz ugandába keretényt simogatni
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!