Elfogyott a pénz, leállt az izraeli külügy

2019. szeptember 09. 10:13

Az izraeli pénzügyminisztérium szerint a külügy többet költ a valós igényeinél.

2019. szeptember 09. 10:13

Az izraeli külügyminisztérium legtöbb tevékenységük leállítására szólította fel hazai és külföldi alkalmazottait, mivel holtpontra jutottak a tárgyalások a pénzügyminisztériummal, és nem tudják biztosítani a munkájuk elvégzéséhez szükséges forrásokat – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet. Csak az olyan érvényes szerződések szerinti munkák folytatódhatnak, melyek megszüntetése szerződésszegéssel járna, és következményeket vonna maga után, mert jelenleg háromszázötven millió sékel (közel harmincmilliárd forint) hiányzik a külügyminisztériumi költségvetésből a tervezett működéshez.

„Az adott nagykövetség költségvetési helyzetétől függetlenül azonnali hatállyal be kell fagyasztani minden dolgozó minden munkalátogatását minden szinten” – utasította a jeruzsálemi központ táviratilag minden külképviseletét, és felszólítottak az új kapcsolatok és kezdeményezések, valamint minden közbeszerzés, találkozó, konferencia és nyilvános esemény leállítására.

A minisztérium nem hívhat meg új küldöttségeket Izraelbe, de a már korábban meghívottakat fogadják. A diplomaták szerint az intézkedések példátlanok az izraeli diplomácia történetében. A lap felhívta a figyelmet rá, hogy igen érzékeny időpontban hozták meg a megszorító intézkedéseket, az iráni atomválság kiújulásakor, valamint röviddel az ENSZ-közgyűlés őszi üléseinek kezdete előtt.

A külügyminisztérium bejelentette, hogy Jiszráel Kac miniszter a pénzügyi válság megoldásán dolgozik. A tárca állásfoglalása szerint előre megjósolhatóak voltak a gondok, mert a pénzügyminisztérium példátlan módon eleve alul finanszírozta a diplomáciai költségvetést, s ezzel „megbénította a külképviseleti munkát és Izrael külkapcsolatait”. A pénzügyminisztérium válasza szerint jelentős különbség alakult ki a kormány által a külügyminisztérium költségeire elfogadott pénzügyi keret és a minisztérium saját igényei között, és ezért kényszerültek leállítani a kifizetéseket.

(MTI)
 

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
56október
2019. szeptember 09. 16:45
Hogy is van ez? Kohn elmegy a rabihoz: - Nagytudású rabbi, amikor ma reggel kinyitottam a kasszát, száz pengő hiányzott! Mit tegyek?? - Mit, mit, fiam - dörmögi a rabbi - Hát rakd vissza!
Rugo
2019. szeptember 09. 16:43
Majd kapnak az amcsiktól.
szodabár
2019. szeptember 09. 14:34
Túl sokat hajókaztak, ahol nem tiltott sertéshúst zabálni
Kiscsillag
2019. szeptember 09. 11:06
Soros a bevándorlókat támogatja....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!