Fricz Tamás a tanulmányában végül arra a megállapításra jut: a mai nevén Európai Uniót korántsem az erős, szuverén nemzetállamokra épülő Európa gondolata indította el, ellenkezőleg, kezdetektől fogva egy, nemzetek fölé emelkedő, szupranacionális egységes európai államot akartak létrehozni az úgynevezett alapító atyák és a kontinentális vezető hatalmak, abból kiindulva, hogy csak ez teremtheti meg a hosszabb távú béke feltételeit Európában és a világon. Még akkor is ezt látja kibontakozni a szürke ködből Fricz Tamás, ha úgy véli, hogy a nyugat-európai erős államok meg kívánták őrizni az államuk részleges függetlenségét, még a Monnet és Spinnelli által „vezetett” körökkel való konfliktusok árán is.
Szerinte ezért alaptalan tehát az a narratíva, hogy „térjünk vissza az alapító atyák szelleméhez”, mert az korántsem azt tükrözi, amit a nemzeti szuverenista oldal képvisel. Hiszen míg a szuverenisták nemzetek választott képviselői, addig a „alapító atyák” szellemében dolgozó brüsszeli bürokraták nem, őket nem választották meg európai választók. Kijelentette: észre kell vennünk, hogy a képviselet terén az Unió olyan – mondjuk így – születési rendellenességgel küszködik, amit a mai napig nem sikerült orvosolnia. (Szerinte ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy az ideit megelőző EP-választások minimális részvételi arányokkal zajlottak le,)
Szerinte azt is érdemes észrevenni, hogy az EU-t globalista-föderalista elitek felülről („top down”) hozták létre, szemben a példaként is szolgáló Amerikai Egyesült Államokkal, amely sokkal inkább alulról („bottom up”) szerveződött meg, annál is inkább, mert az ottani föderáció megalakulásában kezdettől fogva jelen voltak olyan állampolgári mozgalmak, amelyek a saját államukon keresztül beleszólást követeltek a szövetségi rendszer kialakulásába. Ezért is mondható joggal véleménye szerint, hogy amíg az Amerikai Egyesült Államokban tényleg szó szerint értendő az alapító atyák meghatározás,
addig vele szemben az Unióban nem volt alulról építkezés, egy elit-kezdeményezés,
az elitista jellegét a kezdetektől fogva egészen napjainkig magán hordozza, s ez nyilvánvalóan korlátozza demokratikus kapacitását és legitimitását.
Megoldás Fricz szerint: a szuverenizmus legitim
Megoldás lenne szerinte az európai szuverenista oldalnak, hogy reformjavaslatai során nem a kezdetekre, hanem arra kell hivatkoznia, hogy az Unió egész története során két ellentétes, de egyformán legitim szemléletmód ütközött meg, s ütközik meg mind a mai napig is. Vagyis,
a szuverenista gondolat legalább annyira legitim, mint a föderalista, egyik koncepció sem áll a másik felett vagy alatt,
tehát a szuverenistáknak minden (jog)alapjuk megvan ahhoz, hogy a maguk eszközeivel küzdjenek egy, a nemzetek önállóságán, a tagállamok egyenrangúságán, s ebből következően egy alulról szerveződő Unió megteremtésén.
Ahogy fogalmaz: nincsenek „elsőosztályú” és „másodosztályú” uniós tervek és víziók, a globalista „fősodor” nem élvezhet semmilyen előjogokat a velük egyet nem értőkkel szemben. Sőt, ha az Unió még komolyan gondolja a demokratikus elvet, s nem akarja leváltani azt egyfajta arisztokratikus-elitista birodalmi elvvel, akkor a népszuverenitás alapján megválasztott nemzeti kormányokra épülő államok – alulról építkező – (konföderatív) szövetsége az egyetlen garanciája a demokrácia megmentésének az Unióban, Európában, ezáltal pedig az európai együttműködésnek, a békének.
***
A teljes elemzés itt olvasható el, a korábbi tanulmányrész bemutatójáról szóló beszámolónk itt érhető el.