Kik is voltak valójában az EU alapító atyái?

Harmadik részéhez érkezett az Alapjogokért Központ elemzése az Európai Unió jövőjével kapcsolatban: Fricz Tamás a minap személyesen mutatta be az általa írt újabb fejezetet. Ebben most kivételesen nem a jelennel vagy a jövővel foglalkozik, hanem mindenek a kezdetével: azokról ejt szót, akiknek az Európai Uniót köszönhetjük:

***

Egy vízió centenáriuma

Ismertetésében Fricz Tamás sokaknak talán sokkoló kijelentéssel kezdett, ugyanis szerinte le kell számolnia mindenkinek egy mítosszal. Mégpedig azzal, hogy az Unió létrehozói alulról építkező, a nemzetek szuverenitására épülő európai közösség létrehozásában gondolkodtak. Úgy véli ugyanis, hogy szemben a nemzeti oldalon széles körben elterjedt nézettel, az Európai Unió alapítói nem a nemzetek szuverenitására épülő európai közösség létrehozásában gondolkodtak a kezdetek kezdetén.

Sőt, jelentette ki határozottan,

és az Európai Egyesült Államok létrehozása, az Amerikai Egyesült Államok mintájára. Mindezt a következők alapján állítja Fricz Tamás:
-    egyrészt az első világégés után is már voltak olyanok, akik szerint egy európai egyesült állam hozhatja el az „örök békét” a kontinensnek is már nyugati politikai elitek egy olyan, Európai Egyesült Államokat, mint birodalmat akartak létrehozni, amely egyben egy új, globális világrend, világföderáció szerves részévé válna,
-    másrészt a második világháború utáni szovjet fenyegetés ellen sokan egy közös politikára erőre épülő Európában látták a megfelelő erőt.

Nemzet egyenlő háború

Előbbi időszak „fő képviselőjének”, tehát az Európai Egyesült Államok első nyílt megjelenését és napi politikába való beemelését Fricz Tamás teljes nevén Richard Nikolaus Eijiro von Coudenhove-Kalergihez (1894-1972) köti, aki egy osztrák-japán származású diplomata és filozófus volt. 

Mit ismertette, Coudenhove-Kalergi az 1923-ben publikált Pánerupa című művében [I.] világosan kifejtette, hogy egy egyesült európai államot kell létrehozni, mely szupranacionális, azaz nemzetek feletti lesz. Ennek megfelelően a kiáltványában így fogalmaz: „A kiemelt nemzeti érzületű emberek konfliktushoz, az háborúhoz, az pedig káoszhoz vezetnek”. Vagyis Fricz szerint arról beszélt, hogy

amit – mai terminológiával – Európai Egyesült Államoknak nevezhetünk, s ez része lesz egy átfogó, új világföderalizmusnak, amelyben a népek egyesülnek és feloldódnak.

Tervei szerint – folytatta Fricz Tamás – ennek megvalósítását több lépcsőben képzelte el: először az európai nemzetek egy államszövetséget hoznak létre a Népszövetség keretei között, még konföderatív alapon, s megalakítják a Páneurópai Szövetséget. Második lépésként páneurópai döntőbíróságot hoznak létre a tagállamok közötti határozatok és egyezmények betartása céljából, egyben megállapodnak egy védelmi unió létrehozásáról. A harmadik lépés a vámunió megteremtése, a negyedik pedig a folyamat betetőzése: egy európai, föderális alkotmány létrehozása. Kalergi igen nagy befolyásra tett szert a húszas évektől kezdve, mozgalmához pedig meghatározó európai politikusok csatlakoztak.

Mindennek hátterében az áll, hogy Coudenhove-Kalergi megörökölte a nemesi származású, diplomata édesapja kiváló politikai kapcsolatait, fontos közéleti személyiségek tárgyaltak és egyeztettek vele, és csatlakoztak később mozgalmához (a teljesség igénye nélkül Masarik, Benes, Churchill, Stresemann, Adenauer, Seipel, Renner, Thomas Mann, Ortega y Gasset, majd pedig Strauss, Kreisky, Pompidou). Sokat elmond Kalergi befolyásáról, hogy az akkori francia miniszterelnök és külügyminiszter, Aristide Briand 1930-ban a Népszövetségben az ő tervei alapján vetette fel az egyesült Európa gondolatát. Fricz Tamás szerint az sem mellékes szál, hogy már egyetemista korában csatlakozott a bécsi Humanitas nevű szabadkőműves páholyhoz Coudenhove-Kalergi.

Közbeszólt azonban a második világháború, ami után ugyan Churchill egy „Egyesült Európa” létrehozására tett javaslatot, és az Egyesült Államok kongresszusa még határozatot is hozott az Európai Egyesült Államokról (EEÁ), de tényleges ráhatása a negyvenes évek második felétől már nem volt: ennek tudja be Fricz, hogy a hivatalos uniós dokumentumok Coudenhove-Kalergit a fentiek ellenére sem tekintik „alapító atyának”, hiszen az 1951-es Európai Szén- és Acélközösség létrehozatalában formálisan már nem vett részt.

Nemzeti szuverenitás „kozmopolitául”

Fricz vele szemben az Európai Unió alapító atyái között is kiemelkedő személyként ír Jean Monnet-ról, az ízig-vérig kozmopolita polgárról, aki 16 éves korában abbahagyta a tanulmányait, hogy hirtelen a világpolitika színterén találja magát. Nagyon hamar a Népszövetség munkatársa lett, élt Angliában, az Egyesült Államokban, 1939-től pedig Franklin D. Roosevelt elnök mellett találjuk tanácsadóként. De minden politikán túl Fricz szerint leginkább mégis üzletember, bankár volt, mint megjegyezte, erős atlanti kapcsolatokra tett szert, és olyan globális Wall Street-i pénzügyi körök közelébe került, mint a Goldman Sachs, a Lazard Freres, vagy a ma már nem túl jól csengő nevű Lehman Brothers.

Fricz Tamás szerint azonban vele kapcsolatban mindennél érdekesebb az, amit nagy európai álmáról nyilatkozott 1943. augusztus 5.-én, a francia Nemzeti Bizottmány ülésén: „Európában nem lesz béke, ha az államok a nemzeti szuverenitás mentén épülnek újjá. (…) Az európai országok túl kicsik ahhoz, hogy népeiknek a szükséges jólétet és társadalmi fejlődést biztosítani tudják. Az európai államoknak ezért szövetségre kell lépniük egymással…Mindez tökéletesen egybecseng azzal, amit Winston Churchill mondott 1946. szeptember 19-én a Zürichi Egyetemen:  »…létezik orvosság, amely …néhány év leforgása alatt Európa egészét … szabaddá és boldoggá teszi. Ez nem más, mint az európai népek – vagy legalábbis jó részük – közösségének újrateremtése és egy olyan otthon létrehozása számukra, amelynek oltalmában békében, biztonságban és szabadságban élhetnek.

Monnet – ismerteti Fricz, aki szerint az egyik legelső „alapító atya” volt – átfogó kapcsolatai, globális támogatói révén elérte, hogy Robert Schuman, francia miniszterelnök, később külügyminiszter elfogadja tervezetét, s végül nyilvánosság elé tárja 1950. május 9-én, öt évvel a második világháború lezárása után: ez volt a francia-német együttműködésre épülő Európai Szén- és Acélközösség (ESZAK) terve, amely egy évre rá hat állam részvételével meg is valósult. Monnet-nak nem lett hálátlan a sors: a mostani Bizottság elődjeként létrejött Főhatóság első elnöke lett, és ebbéli minőségében – állapítja meg Fricz Tamás – kezdettől fogva arra törekedett, hogy a Főhatóság egyfajta szuperkormányként működjön úgy, hogy a tagállami kormányok teljes mértékben ki legyenek zárva a döntéshozatalból. Utóbbi terve nem sikerült – jegyzi meg a tanulmány – a tagállamok ellenállása miatt, sőt, így éppen emiatt jöhetett létre a Miniszterek Tanácsa (az Európai Tanács elődje) és a Közgyűlés (az Európai Parlament elődje), de a meghatározó szerepet az ESZAK-ban a Monnet által vezetett Főhatóság, mint nemzetek feletti, föderális szervezet vitte.

Fricz szerint Monnet-t kezdettől fogva a világbéke egyfajta misztikus vágya vezérelte, s ez juttatta el ahhoz a gondolathoz, hogy a nemzeteket alá kell vetni a világkormányzásnak. Itt megjegyzi a tanulmány: azonban egyik tanítványa, Max Kohnstamm még nála is radikálisabban közelített a világbékéhez, ő ugyanis egyenesen úgy fogalmazott, hogy „világállamot kell létrehozni a nemzetek eltörlésével”. (Kohnstamm egyébként a Főhatóság főtitkára volt – a szerk.)

Kommunistából föderalista

Fricz Tamás tanulmányában megemlíti még Altiero Spinellit is mint hivatalos „alapító atyát”. Ő olasz politikai tanácsadóként kezdte a karrierjét és később, 1976-tól az Európai Parlament tagja volt. Spinelli eredetileg kommunistaként kezdte politikai pályafutását, később lett csak föderalista. Mint a szerző a tanulmányban leírja, ő is egy valós hatalommal rendelkező, európai „kormányt” képzelt el, amelyről, még a háború alatti fogságában, a híres Ventotenei Nyilatkozatban társaival együtt így írtak: „…a probléma, amelyet legelőször kell megoldani, és amely nélkül minden további lépés csak látszatintézkedés lenne,

Egyébként Spinelli nevéhez fűződik az Európai Parlament 1984-es javaslatcsomagja, mely az Unió föderális átszervezését tűzte ki célul: ez a Spinelli-terv nyitotta meg az utat a későbbi, föderális irányba mutató uniós szerződések – Maastricht, Lisszabon – felé, állapítja meg Fricz Tamás, aki szerint „érdekes adalék”, hogy három évvel ezelőtt, 2016 júliusában az akkori olasz miniszterelnök, a baloldali és föderalista-globalista Matteo Renzi éppen Ventotene szigetére invitálta Hollande francia elnököt és Merkel német kancellárt, mondván, hogy „Európa fordulóponton áll, vagy változtatunk, vagy úgy fognak ránk tekinteni, mint a marslakókra” – a ventotene-i, vagyis a föderális Európa megteremtésének szellemében.

Születési rendellenesség: Európa

Fricz Tamás a tanulmányában végül arra a megállapításra jut: a mai nevén Európai Uniót korántsem az erős, szuverén nemzetállamokra épülő Európa gondolata indította el, ellenkezőleg, kezdetektől fogva egy, nemzetek fölé emelkedő, szupranacionális egységes európai államot akartak létrehozni az úgynevezett alapító atyák és a kontinentális vezető hatalmak, abból kiindulva, hogy csak ez teremtheti meg a hosszabb távú béke feltételeit Európában és a világon. Még akkor is ezt látja kibontakozni a szürke ködből Fricz Tamás, ha úgy véli, hogy a nyugat-európai erős államok meg kívánták őrizni az államuk részleges függetlenségét, még a Monnet és Spinnelli által „vezetett” körökkel való konfliktusok árán is.

Szerinte ezért alaptalan tehát az a narratíva, hogy „térjünk vissza az alapító atyák szelleméhez”, mert az korántsem azt tükrözi, amit a nemzeti szuverenista oldal képvisel. Hiszen míg a szuverenisták nemzetek választott képviselői, addig a „alapító atyák” szellemében dolgozó brüsszeli bürokraták nem, őket nem választották meg európai választók. Kijelentette: észre kell vennünk, hogy a képviselet terén az Unió olyan – mondjuk így – születési rendellenességgel küszködik, amit a mai napig nem sikerült orvosolnia. (Szerinte ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy az ideit megelőző EP-választások minimális részvételi arányokkal zajlottak le,)

Szerinte azt is érdemes észrevenni, hogy az EU-t globalista-föderalista elitek felülről („top down”) hozták létre, szemben a példaként is szolgáló Amerikai Egyesült Államokkal, amely sokkal inkább alulról („bottom up”) szerveződött meg, annál is inkább, mert az ottani föderáció megalakulásában kezdettől fogva jelen voltak olyan állampolgári mozgalmak, amelyek a saját államukon keresztül beleszólást követeltek a szövetségi rendszer kialakulásába. Ezért is mondható joggal véleménye szerint, hogy amíg az Amerikai Egyesült Államokban tényleg szó szerint értendő az alapító atyák meghatározás,

az elitista jellegét a kezdetektől fogva egészen napjainkig magán hordozza, s ez nyilvánvalóan korlátozza demokratikus kapacitását és legitimitását.

Megoldás Fricz szerint: a szuverenizmus legitim

Megoldás lenne szerinte az európai szuverenista oldalnak, hogy reformjavaslatai során nem a kezdetekre, hanem arra kell hivatkoznia, hogy az Unió egész története során két ellentétes, de egyformán legitim szemléletmód ütközött meg, s ütközik meg mind a mai napig is. Vagyis,

tehát a szuverenistáknak minden (jog)alapjuk megvan ahhoz, hogy a maguk eszközeivel küzdjenek egy, a nemzetek önállóságán, a tagállamok egyenrangúságán, s ebből következően egy alulról szerveződő Unió megteremtésén.

Ahogy fogalmaz: nincsenek „elsőosztályú” és „másodosztályú” uniós tervek és víziók, a globalista „fősodor” nem élvezhet semmilyen előjogokat a velük egyet nem értőkkel szemben. Sőt, ha az Unió még komolyan gondolja a demokratikus elvet, s nem akarja leváltani azt egyfajta arisztokratikus-elitista birodalmi elvvel, akkor a népszuverenitás alapján megválasztott nemzeti kormányokra épülő államok – alulról építkező – (konföderatív) szövetsége az egyetlen garanciája a demokrácia megmentésének az Unióban, Európában, ezáltal pedig az európai együttműködésnek, a békének.

***

A teljes elemzés itt olvasható el, a korábbi tanulmányrész bemutatójáról szóló beszámolónk itt érhető el.