Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Amerikai demokrata párti politikusok az elnök retorikáját okolják a tömeggyilkosságokért.
Donald Trump amerikai elnök a minapi tömeggyilkosságokkal kapcsolatban újságíróknak nyilatkozva kijelentette vasárnap, hogy az Egyesült Államokban „nincs helye a gyűlöletnek”. Az elnök azután nyilatkozott, hogy visszatért New Jerseyből Washingtonba. Közölte: egyeztetett William Barr igazságügyi miniszterrel és Christopher Wrayjel, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatójával a két tragikus esettel kapcsolatos tennivalókról és az esetleges további hasonlók elkerülése érdekében.
„Az erőszaknak véget kell vetni” – hangsúlyozta Trump, majd bejelentette, hogy hétfőn részletes nyilatkozatot tesz az ügyben. Az amerikai elnöknek ez volt az első nyilvános megszólalása a minapi két tömeggyilkosság óta, amely szombaton a texasi El Pasóban, illetve vasárnapra virradóan az ohiói Daytonban történt. Korábban Twitter-bejegyzésekben reagált a történtekre. Együttérzését fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak és a sebesülteknek, dicsérte a rendőrök gyorsaságát és szakértelmét, valamint bejelentette a Fehér Házon és a középületeken lévő nemzeti lobogók félárbócra eresztését augusztus 8-áig. Egyik vasárnap reggeli mikroblog-bejegyzésében Trump úgy fogalmazott: „mint mindenki más az országban, elítélem e gyűlöletes tettet. Nincs olyan ok, amellyel igazolni lehet ártatlan emberek legyilkolását, és nincs érte bocsánat sem”.

Kiáltvány a gyilkostól
Közben az amerikai sajtóban részletek jelentek meg elsősorban a texasi El Pasóban elkövetett esetről. Az első lövések eldördülése előtt mintegy fél órával az elkövetőnek, a 21 éves Patrick Crusiusnak tulajdonított hosszú bejegyzés jelent meg az interneten. Az írásban a szerző tudatta: tette „válasz” lesz a spanyolajkúak tömeges bevándorlására, „inváziójára” a déli határon át. A bejegyzés – amelyet a rendőrség korábban „kiáltványnak” nevezett – a Kényelmetlen igazság címet viseli, és arra figyelmeztet, hogy a spanyolajkúak egyszer majd átveszik az amerikai gazdaság, később pedig a kormány irányítását is.
A nyomozók vizsgálják, hogy valóban Patrick Crusiustól származik-e az írás. Greg Allen, El Paso rendőrfőnöke azonban az egyik vasárnap délutáni sajtóértekezletén kifejtette: minden jel arra mutat, hogy „a kiáltvány közvetlenül tőle származik”.
A nyomozók azt is vizsgálják: miért éppen a mexikói határ mentén fekvő El Pasót választotta tette színhelyéül Crusius, aki jóval messzebb, a mintegy tízórányi autóútra lévő Allenben, Dallas egyik középosztálybeli elővárosában élt. Vasárnap a bűncselekménnyel összefüggésben házkutatást tartottak három dallasi házban is.
Súlyos vádak
Amerikai demokrata párti politikusok vasárnapi tévényilatkozataikban Donald Trump elnök retorikáját okolták a lőfegyveres tömeggyilkosságokért, a Fehér Ház ügyvezető kabinetfőnöke azonban védelmébe vette az elnököt.
Demokrata párti elnökjelölt-aspiránsok nem takarékoskodtak vasárnap az elnök hibáztatásával: Beto O' Rourke texasi politikus „fehér fajgyűlölőnek” minősítette Trumpot, Julián Castro szerint az elnök retorikája okolható a minapi tragédiákért, Cory Booker pedig úgy véli, hogy Trumpot „különös felelősség” terheli a gyűlölet azon légköréért, amelyben ezeket a tömeggyilkosságokat elkövetik.
A Fehér Ház válasza
Mick Mulvaney, a Fehér Ház ügyvezető kabinetfőnöke azonban azt mondta az ABC televízióban: „nem korrekt” a lőfegyveres emberölések felelősségét az elnökre hárítani. „Ez kétségtelenül komoly probléma, de az elkövetők beteg, nagyon beteg emberek, s ezzel az elnök és a média is tisztában van”. Arra az újságírói kérdésre, hogy mit tett a Fehér Ház a fegyvertartás, és -vásárlás szigorítása érekében, Mulvaney emlékeztetett: az elnök életbe léptette a bump stock fegyver-kiegészítők, vagyis azoknak a rugós válltámaszoknak a tilalmát, amelyek lehetővé teszik, hogy félautomata fegyverrel gyorsabban lehessen sorozatot leadni, továbbá elrendelte a fegyvervásárlások előtti szigorúbb ellenőrzéseket is.
A Fehér Ház ügyvezető kabinetfőnöke határozottan cáfolta, hogy az elnök lekicsinyelné azt a fenyegetést, amelyet a fehér nacionalizmus jelent. Beto O'Rourke, aki a szombat délelőtt elkövetett tömeggyilkosság helyszínén, El Pasóban él, a CNN hírtelevíziónak vasárnap úgy nyilatkozott: „mondjuk ki világosan, hogy mi okozza ezeket az erőszakos cselekedeteket, és hogy ki valójában ez az elnök. Köztudomásúan nyíltan rasszista, és tovább szítja a fajgyűlöletet ebben az országban” – jelentette ki O'Rourke, aki korábban képviselő is volt. Úgy véli, Trump fehér nacionalista, aki „nem akarja tiszteletben tartani a különbözőségeinket, vagy megérteni, hogy valamennyiünket egyenlőnek teremtettek”. A demokrata párti elnökjelölt-aspiráns Trump nyelvezetét a náci Németországból ismerthez hasonlította.
További demokrata reakciók
Julián Castro, a korábbi, Barack Obama elnök vezette kormány építésügyi és városfejlesztési minisztere az ABC televízióban azt állította: Trump „úgy határozott, hogy megosztja az embereket politikai haszonszerzés érdekében, és most ennek a következményeit látjuk”. A politikus – aki régebben a texasi San Antonio polgármestere volt – szigorúbb fegyvertartási és -vásárlási törvények megalkotására szólította fel a szövetségi kongresszus tagjait, kiemelve, hogy az El Pasó-i katasztrófa olyan államban, Texasban történt, ahol nagy a fegyvertartás „kultúrája”.
Cory Booker, New Jersey szenátora szerint az amerikai elnök „különösen felelős” a halálos támadásokhoz vezető gyűlölet erősödéséért. A politikus az NBC televízióban felelőssé tette Trumpot azért is, hogy nem ítéli el a fehér felsőbbrendűséget hirdetőket, annak ellenére, hogy a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) ezt a problémát jelölte meg „gondjaink legnagyobb részének okaként”. Az elnökjelölt-aspiráns úgy fogalmazott: republikánus politikusoknak is fel kellene szólamlaniuk az elnök „rasszista nyelvezete” ellen.
Egy másik demokrata párti elnökjelölt-aspiráns, Pete Buttigieg, az indianai South Bend városka polgármestere a Fox televízióban azt állította: a fehér nacionalizmust „kormányzatunk legfelsőbb szintjein megbocsátással kezelik”. Az elnök retorikája Buttigieg szerint hasonlatos a Ku Klux Klan fajüldöző szervezet volt vezetője, David Duke retorikájához. Hozzáfűzte: amikor Duke 1992-ben jelöltként indult volna a republikánus előválasztásokon, a Republikánus Párt vezető politikusai elhatárolódtak tőle. Buttigieg azt nem említette, hogy Duke 1988-ban demokrata párti színekben indult az elnökjelöltségért.
(MTI)