PS: Szélsőbalos antifa volt a daytoni tömeggyilkos

2019. augusztus 05. 12:57

A portál szerint a baloldali média csak a rasszista indítékból elkövetett támadások esetén emeli ki a gyanúsított nézeteit.

2019. augusztus 05. 12:57

Szélsőbaloldali szocialista és antifa-klímavédő volt a daytoni tömeggyilkos – írja a Pestisrácok. Egy 24 éves férfi vasárnap hajnalban kilenc embert gyilkolt meg, köztük saját húgát is egy AK-típusú gépfegyverrel, »kicsit« odébb El Pasoban pedig 20 ember életét vette el egy férfi egy Walmart áruháznál. A haladó nyugati média csupán azt emelte ki, hogy El Pasoban fajgyűlöletből, fehér felsőbbrendűségből ölt a zavarodott férfi, az »egyenlőség jegyében« azt azonban elfelejtették megemlíteni, hogy a daytoni mészáros,  Connor Betts szélsőbaloldali, antifa nézeteket képviselt, gyűlölte Donald Trumpot és a demokrata Elizabeth Warrent támogatta, miközben szocializmust vízionált az Egyesült Államokban. A korrektség jegyében viszont erről is érdemes beszélni, hiszen a szélsőbal nem kevésbé veszélyes, minta szélsőjobb, vagy a militáns iszlám. 
Letiltotta a Twitter annak a 24 éves férfinak a Twitter-profilját, aki vasárnapra virradóra kilenc embert gyilkolt meg egy Walmart áruháznál. Miközben a baloldali média egy másik tragikus mészárlás elkövetője kapcsán a rasszizmust és a fehér felsőbbrendűség jegyében elkövetett szörnytetteket emelte ki, elfelejtették megemlíteni, hogy Daytonban egy másik szélsőség gyilkolt: a szélsőbaloldali. 

Az erre rávilágító bizonyítékok Connor Betts Twitter-fiókjából  kerültek elő, amely még néhány órán keresztül elérhető volt a mészárlást követően, utána azonban a közösségi oldal letiltotta azt. A heavy.com szerencsére sokmindent lementett az oldalról. 

Connor Betts az oldalon magát a következőként jellemezte: férfi / anime rajongó / metálos / baloldali / lemegyek a pokolba és soha nem térek vissza. A féri demokrata beállítottsága megkérdőjelezhetetlen, erre utal az a Twitterre posztolt kép, amely »kék szavazásra« buzdít. Betts Donald Trumpot fasisztának tartotta, erre utal az a bejegyzése, amelyben egy globális fasiszmussal és  az amerikai elnökkel kapcsolatos cikket osztott meg. A 24 éves férfi szocializmust szeretett volna, ezzel kapcsolatban szintén bejegyzést tett közzé a következő szöveggel: 

Szocializmust akarok, nem várok ezekre az idiótákra, hogy végre rájöjjenek.

Egy másik megosztott fotója is a kommunizmusra utal, amit a klímaváltozással kapcsolatos gyűlöletével köt össze. Az is kiderül, hogy Betts Elizabeth Warrent támogatja. Az új Hillary Clintonnak is becézett demokrata politikus az elsők között jelentkezett be a 2020-as elnökválasztásra Trump ellen, beszédeiben pedig általában a Wall Streetet, a kapitalizmust, a nagytőkét és a gazdagokat bírálja. Úgy véli, Amerikában minden ember számára lehetőséget kell teremteni, hogy keményen dolgozhassék, hogy mindenkire egyformán érvényes játékszabályok szerint élhessen, és hogy gondoskodhassék magáról és szeretteiről.

Betts a fegyverekkel kapcsolatban is posztolgatott, többek között egy Beretta 93R típusú lőfegyverről írt dícsérő szavakat, de azt is feletette, hogy Amerikában mindenhol fegyverek vannak, szabadság viszont nincs, de ölni szabad. Érdemes azt is észben tartani, hogy sem a Republikánus párt, sem Donald Trump, sem a fegyverlobbi, sem pedig Orbán Viktor nem felelős a lövöldözésekért, csakis és kizárólag a lövöldöző maga. Erről Betts nem posztolt, ez csupán személyes vélemény. 

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zokni
2019. augusztus 06. 12:05
“A korrektség jegyében viszont erről is érdemes beszélni, hiszen a szélsőbal nem kevésbé veszélyes, minta szélsőjobb, vagy a militáns iszlám...” - írják. Ez ugye, mint tudjuk, MA, ÍGY nem igaz. Ezért kifejezetten az inkorrektség jegyében íródhatott e szöveg. Kezdve ott, hogy egy rasszista állat baloldali nem igazán lehet... (Bár az e kapcsán említett támadás körülményeit nem ismerem.)
IV. Fawkes
2019. augusztus 05. 20:30
Nahát.
Onurisz
2019. augusztus 05. 20:04
De vannak és nem is illúziók. Európában nem történnek évente százával lövöldözések. Idehaza hány fegyveres támadás történik? A nyilas vénember lelőtt egy rendőrt. Az idióta jogászzseni belelőtt a plafonba. Egy pécsi eset miatt szigorították a fegyvertartás szabályait. A Fenyő-gyilkosságnak lassan a végére járunk. A legszörnyűbb, legtragikusabb eset a móri gyilkosság volt. Kifelejtettem valamit? Bizonyára, de akkor is, az ujjunkon meg tudjuk számolni.
magnahungaria
2019. augusztus 05. 16:48
Aki nem élte át.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!