Jobboldali kihívója is lesz Trumpnak

2019. augusztus 26. 07:18

Walsh szerint az amerikai elnök magamutogató.

2019. augusztus 26. 07:18

John Walsh személyében republikánus kihívója is lesz Donald Trump amerikai elnöknek a 2020-as választásokon, a volt képviselő maga jelentette be vasárnap az ABC televízió heti politikai vitaműsorában, hogy indulni kíván a párt elnökjelöltségéért. Úgy fogalmazott, a jelenlegi elnökénél jobboldalibb politikával és az erkölcs fontosságát hangoztatva kíván fellépni a kampányban.

A televíziós műsor vezetőjének kérdésére Walsh elismerte, hogy nem nagy eséllyel száll ringbe, hiszen Donald Trump elsöprő támogatottságot élvez a republikánus táborban, de mivel szerinte a republikánusoknak eddig nem volt választási lehetőségük, most mégis megpróbálja. „Fanatikusnak” és „magamutogatónak” minősítette Trumpot. „Olyan pasasunk van a Fehér Házban, aki teljesen alkalmatlan az elnökségre, és engem megdöbbent, hogy eddig senki nem lépett fel ellene” – fogalmazott.

Az 57 éves Joe Walsh 2011 és 2013 között Illinois állam képviselője volt a konzervatív Tea Párt színeiben, jelenleg pedig rádiós műsorvezető. Az ABC-nek adott interjújával egy időben közzétett egy videót is, amelyben felszólította az amerikaiakat: legyen bátorságuk végre nyilvánosan is kimondani, amit magánbeszélgetésekből úgyis tudni, miszerint „belefáradtak” Donald Trumpba.

Az ABC-nek adott interjúban Walsh bocsánatot kért azért, hogy elnöksége idején bírálta és muszlimnak nevezte Barack Obamát. Leszögezte azt is, hogy ő és a Tea Párt republikánusai hozzájárultak annak a politikai környezetnek a megteremtéséhez, amely – mint fogalmazott – „megkönnyítette” Donald Trump megválasztását.

Bill Weld volt massachusettsi republikánus kormányzó áprilisban egy televíziós interjúban ugyan szintén közölte, hogy indul a Republikánus Párt elnökjelöltségéért, de bejelentését oly mértékű érdektelenség kísérte, hogy kampányát meg sem kezdte. Donald Trump támogatottsága a republikánus táborban a Monmouth Egyetem e héten közzétett felmérése szerint 84 százalékos. Egy héttel korábban a Fox televízió 88 százalékos támogatottságot mért.

(MTI)

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2019. augusztus 27. 00:39
Olyan mikor volt utoljára, hogy újraindulni akaró, hivatalban lévő elnököt a saját pártja nem jelöl újra?
ráadás-éve
2019. augusztus 26. 12:59
The Family, azaz A Család címmel készült egy ötrészes dokumentumfilm-sorozat a Netflix jóvoltából, mely egy rejtélyes, ám annál befolyásosabb lobbicsoportot mutat be. De tényleg olyan nagy hatalma van-e a Közösségnek, hogy elnököt csináljon Trumpból? És bebizonyítja ezt a sorozat? A Család kereszténysége azonban igen nagy mértékben különbözik attól, amit mi Európában kereszténységnek tartunk: a hívek eleve nem a Bibliát tanulmányozzák, hanem az Újszövetségből készült kivonatot, melynek a címe szimplán csak Jézus. Nincsenek misék, nincs prédikáció, nincs semmilyen külsőség, csak Jézus van. De a Család Jézusa sem az a megbocsátó, a másik orcáját is odatartó Isten báránya, akinek mi ismerjük, ő inkább a győzteseket szereti: Coe talán legfontosabb példabeszéde arról szól, hogy nekik nem a bárányok a fontosak, hanem a farkasokat kell megnyerni azért, hogy hatalmuk legyen. https://24.hu/kultura/2019/08/25/the-family-netflix-dokumentumsorozat-doug-coe/
golyakalifa
2019. augusztus 26. 11:06
Trump olyan elnöknek, mint volt az Apprentice c. TV műsorban anno:-egy fölfuvalkodott, dölyfös jampec.
NewHorizon
2019. augusztus 26. 08:48
Ez az alak egy nagy nulla. Valószínűleg valamelyik mélyzsebű, Trump útáló ’üzletember’ támogatását élvezi, úgyhogy ez egy ’stunt’ az egész. Csak büdös levegőt szándékoznak kavarni Trump körül, mert Walsh indulása még viccnek is rossz. A Trump-ellenesség egyik fő oka (a RINO-k között is) az, hogy van sok takargatni való amit a Trump adminisztráció napvilágra hozhat, ettől megy a rettegés és példátlan fokú támadás. Amellett Walsh biztos abban is reménykedik, hogy rádióműsorának népszerűsége (és anyagi helyzete) meg fog javulni indulásának bejelentésével egyhuzamban.Tehetség, logikus gondolkodás stb. sehol - olyan ’eredményekkel’ viszont büszkén dicsekedhet, hogy mindig anyagi problémákkal küszködik. Nem képes a kellő gyermek-járadékot fizetni volt feleségének, de ha azt feltételezi magáról, hogy Amerika gazdaságát azt tudná irányítani, gyorsan fel lesz ébresztve a valóságra.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!