Az állami tévé híradásában nem nevezték meg, hogy mely ország hajóját foglalták le. Az hangozott el, hogy a hajó fedélzetén hét, különböző nemzetiségű matróz van, és 700 ezer liter üzemanyagot szállít.
Az iráni Forradalmi Gárda július 19-én lefoglalta a Stena Impero nevű brit olajszállító hajót a Hormuzi-szorosban – London szerint Omán területi vizein – azzal az indoklással, hogy „nem tartotta a tiszteletben a nemzetközi tengeri hajózás szabályait”, összeütközött egy iráni halászhajóval, és kárt tett benne. London ezt cáfolta, és az incidens miatt szankciókat vezetett be Teherán ellen. A tankert azóta sem engedték el.
Korábbi írásunkban azt írtuk: az olajútvonalak akadályozásával Teherán gazdasági világválságot idézhet elő.