Meglepőt húztak az oroszok: új megközelítést javasoltak az ukrajnai rendezésre

Az orosz külügyminisztérium közlése szerint a találkozón Szergej Lavrov „érdemi és őszinte eszmecserét folytatott” Ukrajna, Irán és Szíria helyzetéről Marco Rubióval.

Emmanuel Macron francia államfőnek mondta ezt Haszan Róháni iráni elnök.
Irán nem akar háborút az Egyesült Államokkal – közölte kedden Haszan Róháni iráni elnök Emmanuel Macron francia államfővel egy telefonbeszélgetés során – jelentette a félhivatalos ISNA iráni hírügynökség.
Róháni azonban azt mondta Macronnak, hogy ha az Egyesült Államok ismét megsérti Irán területi vizeit és légterét, ahogyan azt iráni tisztségviselők szerint a múlt héten lelőtt drón tette, szembeszállnak vele.
A telefonbeszélgetés során az iráni elnök leszögezte: Irán nem fogja újratárgyalni a nukleáris programjáról szóló 2015-ös nemzetközi megállapodást.
(MTI)