Fejétől bűzlik a hal

„Bevett szokás, hogyha egy ismert személyiség elérkezik pályafutásának, netán életének végéhez, akkor díjakat adnak neki
Nincs ez másképpen az Európai Unió háza táján sem, ahol a napokban az Európai Bizottság leköszönő elnöke, a folyton isiásszal küzdő, még az ajtóval is összetűzésbe keveredő, más főméltóságokat majdnem felgyújtó Jean-Claude Juncker megkaphatta Az év európai vezetőjének járó díjat.

Azt persze pontosan nem lehet tudni, hogy miben merül ki ez a megnevezés, mindenesetre Juncker nagyon úgy véli, hogy ő megérdemli ezt a díjat, hiszen annyi mindent tett. Ezt ki is fejtette köszönőbeszédében, miközben szépen belekeverte Orbán Viktort is. A magyar miniszterelnök még egy ilyen beszédből sem maradhatott ki, ebből is látszik, hogy Juncker tényleg nagyon megdolgozott ezért az elismerésért. Mindig azt teszi, amit a gazdi mond neki, ezért pedig jár a keksz és az elismerő buksivakarás.

Ha meg akarjuk érteni, hogy mi is zajlik jelenleg az Európai Unió háza táján, elég csak megnéznünk ezeket a vezetőket, csúcsjelölteket és demokráciaféltőket. Ahol egy Junckert tartanak az év vezetőjének, ott azért ne várjunk el mértékletességet és józanságot. Nem történt más, mint szépen bevették magukat a felelős pozíciókba, hogy aztán kiszolgálják az őket odarepítőket. Amiért létrejött az Európai Unió, azt szépen a kukába hajították. Közös értékek, kereszténység, partnerség? Ugyan már! Az egész nem szól másról, mint az üzletről. Azért veszünk fel tagállamokat, hogy majd azok szó nélkül kiszolgálják a „nagyok” igényeit. Mint ahogyan a migránsok is azért kellenek, hogy gyorsan munkaerőt szerezzenek. Nem partnerek kellenek tehát ide, hanem a hátsó ablakban helyet foglaló bólogatókutyák. Ha pedig pár tagállam úgy véli, hogy más irányt akar képviselni, és másként látja a világot, akkor jöhet a fenyegetőzés, zsarolás, a törvények megerőszakolása, a kikényszerítés és a dehumanizálás.

Jogállamiságról beszélnek, de ezt csak a saját értelmezésük szerint fogadják el.  Nincsenek már értékalapon létrejövő pártcsaládok. Az Euró­pai Néppárt csúcsjelöltje például még a baloldallal is együtt tudna működni, ha arról van szó. Közben Weber elmegy az őt támogatókhoz, dörgölődzik egy kicsit, majd a következő pillanatban homlokegyenest mást mond, és csodálkozik, ha vannak, akik ebből nem kérnek. Magyarországon a többség a Fidesz–KDNP-t támogatja? Igen? Na, akkor a magyarok már nem kellenek. Más véleményen vannak, mint mi? Igen? Na, akkor majd jól megfenyegetjük őket, és bevetjük a „jobban teszitek, ha... mert különben…” retorikát. Szabad véleménynyilvánítás, önálló döntések, nemzeti érdek, közös Európa? Kinek kell az?!”