Meglepőt húztak az oroszok: új megközelítést javasoltak az ukrajnai rendezésre

Az orosz külügyminisztérium közlése szerint a találkozón Szergej Lavrov „érdemi és őszinte eszmecserét folytatott” Ukrajna, Irán és Szíria helyzetéről Marco Rubióval.

Egy orosz felmérés szerint a megkérdezettek 48 százaléka véli úgy, hogy az élete nagy csapást szenvedne, ha hirtelen „teljesen elfogyna” az internet.
Az RT által hétfőn ismertetett, és a VCIOM állami közvélemény-kutató intézet által készített felmérésben a megkérdezettek mindösszesen 27 százaléka válaszolt úgy, hogy csak kismértékben zavarná meg őket az, ha egyik napról a másikra eltűnne az internet, 24 százalékuknak viszont teljesen mindegy lenne. Ők a felmérés készítői szerint az orosz lakosság több mint felét teszik ki.
Viszont alig kisebb – százalékban – azok száma, akik viszont teljesen odáig lennének attól, ha eltűnne az internet, közölük sokan – az összes megkérdezett 11 százaléka – úgy válaszoltak, hogy internet nélkül nem tudnának létezni, ők a felmérés szerint Moszkva, Szentpétervár és egyéb nagyvárosok lakói.
Jelenleg az oroszok 84 százaléka internethasználó, és 69 százalékuk mindezt naponta több órán át teszi, sokan teljes életüket már online szervezik. A felmérés annak a nemrégiben elfogadott törvénynek a fényében látott napvilágot, ami adott esetben teljesen elváná az orosz internetet a külvilágtól, főleg ellenséges kibertámadás esetén.