Átvette a Szabadság-érdemrendet Trump legjobb golfpartnere

2019. május 07. 06:38

Tiger Woods több éves pihenő és három gerincműtét után tért vissza a golfozók világába.

2019. május 07. 06:38

Donald Trump amerikai elnök a legmagasabb polgári kitüntetést, az Elnöki Szabadság-érdemrendet adományozta Tiger Woods golfozónak hétfőn este a Fehér Ház Rózsakertjében tartott ünnepségen. Az elnök méltatta a 43 éves sportoló sikereit, vasakaratát és állandó győzelemre törekvését. „Győzni, győzni, győzni, ez testesíti meg az amerikai szellemiséget” – fogalmazott Trump.

Rövid beszédet mondott Tiger Woods is, és pályafutását „különleges kalandnak” nevezte. Elcsukló hangon mondott köszönetet mindazoknak, akik mellette álltak – mint fogalmazott: – „jóban és rosszban, csúcsokon és mélypontokon is”. Külön köszönetet mondott az ünnepi ceremónián jelenlévő édesanyjának is. Woods külön kiemelte, hogy az Elnöki Szabadság-érdemrend történetében ő a negyedik golfozó, akit kitüntettek. „Nagy megtiszteltetésnek” nevezte a kitüntetést.

Arnold Palmer és Jack Nicklaus golfozót 2004-ben és 2005-ben George W. Bush elnök tüntette ki, 2014-ben pedig Barack Obama Charlie Siffordnak nyújtotta át az érdemérmet.

Az Elnöki Szabadság-érdemrend a legmagasabb rangú amerikai polgári kitüntetés, amelyet 1945-ben még Harry Truman elnök alapított a második világháborúban teljesített civil szolgálat elismeréseként. A hagyományt John Kennedy elnök erősítette meg 1963-ban, és azóta minden évben a kiemelkedő teljesítményt felmutató személyiségeket – köztük politikusokat, sportolókat, egyházi kiválóságokat – jutalmaznak az érdemrenddel.

Tiger Woods kitüntetését Donald Trump április közepén Twitteren jelentette be, miután Woods ötödször is megnyerte a US Masterst, a golfozók idei első Major-tornáját. Az amerikai elnök – aki maga is szenvedélyes golfozó, Woodsszal is többször játszott már – akkor Twitteren is gratulált, majd személyesen is felhívta a sportolót. „Micsoda nagyszerű visszatérés egy nagyszerű fickótól!” – írta Donald Trump, utalva arra, hogy Tiger Woods három gerincműtét után tért vissza tavaly, és mindjárt a legjobbak közé.

(MTI)

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2019. május 07. 08:40
Az 2 mosoly!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!