Lendületben a Minority SafePack

Kisebbségpolitikák Európában: merre tartunk? címmel szervezett közös szemináriumot 2019. április 9-én a finn Magma think tank és a brüsszeli Coppieters Foundation. Az esemény legjobban várt előadója Astrid Thors volt, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet korábbi Nemzeti Kisebbségi Főbiztosa. Thors Kisebbségpolitikák Európában – Reflexiók és fejlemények 1990 és 2018 között című vitairatában számos égető problémára és kihívásra hívta fel a figyelmet. Egyrészt azt emelete ki, hogy a kilencvenes évek volt a nemzeti kisebbségvédelem aranykora Európában, azonban azóta súlyos visszaesés tapasztalható ezen a szakpolitikai területen. Ezzel szemben rávilágított, hogy a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés új lendületet hozhat. Hangsúlyozta azt is, hogy nemzetközi színtéren többnyire az etnikai kisebbségek védelme a leghangsúlyosabb, de az egyes államokban különböző nyelvi, vallási és egyéb kisebbségi közösségek védelme ugyanannyira fontos. Kifejtette, hogy szerinte az Európai Unióban kettős mérce tapasztalható, mivel a koppenhágai kritériumok tartalmaznak ugyan elvárásokat a kisebbségvédelemmel kapcsolatban, azonban mihelyst  tagjelölt állammá válik egy ország, már nem kell figyelembe venni ezeket a szabályokat. A kritériumok jelentőségének vonatkozásában példaként hozta fel Szlovákiát és a Mečiar-kormányt. Thors szerint kérdéses, hogy Európa továbbra is vezető szerepet tölt-e be a kisebbségvédelem terén. Példaként említette, hogy az utóbbi években egyre erősödik a gyűlöletbeszéd és az idegenektől való félelem az EU-ban.

Alan Sandry, a Coppieters Foundation alelnöke hozzászólásában a nemzet és a nép fogalmának alapvető jelentőségére mutatott rá. Szerinte ugyanis a kisebbségeket nemcsak közösségként, hanem egyénekként is értelmezni kell, létük pedig nem jogi, hanem ténykérdés. A Brexitet a társadalmat megosztó, egzisztenciális kérdésnek nevezte. Vicent Fenollar i Sastre, a brüsszeli székhelyű NPLD (Network to Promote Linguistic Diversity) munkatársa szerint a kilencvenes évek nagyszabású kisebbségvédelmi jogalkotása azt a hamis érzetet keltette, hogy Európa megnyugtató módon kezelte a kisebbségvédelem kérdését. Az EU története azonban azt mutatja, hogy a nyelvi jogok vonatkozásában visszafejlődés tapasztalható (pl. megszűnt a kisebbségi nyelvek közvetlen támogatásának lehetősége; megszűntették a 2007-ben létrehozott, többnyelvűségért felelős uniós biztos tisztségét). Emiatt uniós intézkedéseket célzó javaslatokat fogalmazott meg. Ajánlása szerint ideális lenne, ha minden nyelv vonatkozásában lehetne pályázni uniós támogatásra, valamint ha a kisebbségi és regionális nyelveket is elismernék hivatalos nyelvként. Ezen felül javasolta, hogy a nyelvi jogok kerüljenek bele az Alapjogi Chartába, illetve hogy a kisebbségi nyelvek is jussanak szerephez a Digitális Egyéges Piacon. Astrid Thors záró gondolatként elmondta, hogy a Lisszaboni Szerződés elfogadása nagy reményeket keltett a nemzeti kisebbségekben. Hozzátette azt is, hogy szerinte Minority SafePack kezdeményezés mindenképp pozitívan hatott az EU-s kisebbségvédelemre. Egy olyan új úttörőként hivatkozott rá, amely hosszabb távon is meghatározó szereplője lehet az európai kisebbségvédelemnek. A vitairat a 2018-as év meghatározó fejleményei közé sorol három magyar vonatkozású kisebbségvédelmi eseményt, illetve dokumentumot: sikeres aláírásgyűjtés a Minority SafePack kezdeményezés esetében, az Európai Parlament által elfogadott jelentés a kisebbségi minimumról (Nagy-jelentés), az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének határozata a regionális és kisebbségi nyelvekről (Hoffmann-jelentés).