A világ legrangosabb irodalmi díját megalapító Alfred Nobel svéd gyáriparosnak, a dinamit feltalálójának hagyatékát kezelő Nobel Alapítvány tavaly figyelmeztette a megtépázott tekintélyű és szétzilálódott Svéd Akadémiát, hogy megvonja tőle az irodalmi Nobel-díj odaítélésének jogát, ha nem rendezi sorait.
A Nobel Alapítvány kedden, az igazgatótanács ülése után közleményben jelentette be, hogy az akadémia „eddigi és tervezett lépései jó lehetőséget kínálnak arra, hogy helyreálljon a testületbe mint díjodaítélő intézménybe vetett bizalom". A közlemény szerint jelentős változások történtek az akadémia működésében, lehetővé tették például a tagságról való lemondást, új tagokat választottak meg, és „a testületnek már nincs olyan tagja, aki ellen összeférhetetlenségi vagy bűnügyi vizsgálat folyna". A tagság korábban egy életre szólt, az új alapszabály lehetővé teszi a formális kilépést.
A bizalom teljes helyreállításához még idő kell, de ehhez jók az előfeltételek – állapította meg az alapítvány, amely ugyanakkor elismerte, hogy még további változtatások valószínűek az akadémiánál, főleg a pénzügyek kezelését illetően, de fontolóra lehetne venni a tagság határidőhöz kötését is.