Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Nincs értelme annak, hogy miközben ezek az emberek az éhínség és a szükség miatt vándorolnak, a diktatúra támogatói élvezzék ezeket az előnyöket – ez áll a kolumbiai bevándorlási hivatal közleményében.
Kolumbia törölte legalább 300 olyan venezuelai politikus és családtagja beutazási engedélyét, akik támogatják a hivatalban lévő venezuelai elnök, Nicolás Maduro rendszerét – közölte pénteken a kolumbiai bevándorlási hivatal.
„Úgy döntöttünk, hogy megszüntetjük a határon átnyúló mobilitási kártyát egy több mint 300 fős, Nicolás Maduro diktatúráját támogató személyekből álló csoport esetében” – idézte közleményében a bevándorlási hivatal saját igazgatója, Christian Krüger szavait.

Az említett kártyákat a kolumbiai kormány hozta létre azzal a céllal, hogy megkönnyítse a határátlépésének folyamatát a venezuelaiak számára, akik közül százezrek menekültek a szomszédos országba a hazájukban uralkodó válság elől. ENSZ-ügynökségek szerint eddig több mint 3 millió venezuelai kényszerült elhagyni hazáját a válság miatt. Közülük eddig körülbelül 800 ezren menekültek Kolumbiába.
„Nincs értelme annak, hogy miközben ezek az emberek az éhínség és a szükség miatt vándorolnak, a diktatúra támogatói élvezzék ezeket az előnyöket, és ezt a kártyát használva belépjenek országunk területére azért, hogy vásárolgassanak, egyebek között” – vélekedett Krüger.
Venezuelát súlyos gazdasági, politikai és alkotmányos válság sújtja. Az ország gazdaságát az kényszerítette térdre, hogy szinte kizárólag olajat exportál, és a kőolaj ára az elmúlt években jelentősen csökkent. Az országban elszabadult az infláció, sok helyen leállt a termelés, és a boltok polcai kiürültek. A politikai és alkotmányos válság pedig abból fakad, hogy a legutóbbi választáson az ellenzék került többségbe a törvényhozásban, de az elnök és a hozzá hű legfelsőbb bíróság a parlament jogköreit gyakorlatilag megszüntette, majd vitatott körülmények között vele párhuzamos alkotmányozó gyűlést hívott életre.
A Venezuelában zajló belpolitikai válság kiszélesedett az után, hogy Juan Guaidó, az ellenzéki többségű caracasi parlament vezetője január 23-án Venezuela ideiglenes elnökévé kiáltotta ki magát egy Maduro elleni tüntetésen.
A világ kormányai megosztottak Guaidó személyének elismerésében: míg Oroszország mellett Kína és például Törökország is Madurót támogatja, addig az Egyesült Államokkal az élen seregnyi – köztük számos latin-amerikai – ország az ellenzéki politikust ismerte el új elnöknek, s akadnak semleges álláspontra helyezkedő államok is. Kolumbia szintén elismerte Guaidót ideiglenes venezuelai elnöknek.
(MTI)