„Ha ez a találkozó segít előremozdulni az észak-koreai nukleáris probléma megoldásának útján, ha segít előre mozdulni a biztonságos és stabil Koreai-félsziget megteremtésének útján és csökkenti az ottani feszültséget, akkor természetesen csak üdvözölni tudjuk” – mondta Peszkov.
A szóvivő ugyanakkor rámutatott, hogy az első Trump-Kim-csúcs után megmutatkoztak az enyhülés bizonyos jelei, ám az egyes országok eltérően közelítik meg a koreai nukleáris probléma megoldását. Hangsúlyozta, hogy Moszkva szerint Phenjan a vele szembeni követelésekkel kapcsolatban megteendő pozitív lépéseire a nemzetközi közösségnek hasonlóképpen kellene válaszolnia. „Csakis így, az egymás felé megtett kis lépések gyakorlata által érhető el pozitív eredmény” – hangoztatta.
Úgy vélekedett, hogy a Phenjanra gyakorolt „masszív és válogatás nélküli nyomás” aligha vezethet eredményhez. Leszögezte, hogy a közös cél az eltérő megközelítések ellenére a biztonságos, kiszámítható és az Atomsorompó szerződés elveinek megfelelő Koreai-félsziget megteremtése. Mint mondta, ennek megvalósítása Oroszországnak fontosabb, mint az Egyesült Államoknak, mert határos Észak-Koreával.