Az ember, aki Trumpnak és Kim Dzsongunnak tálalna egy phót

2019. február 15. 16:03

Obama után az utódját és az észak-koreai diktátort is megvendégelné egy helyi vendéglős.

2019. február 15. 16:03

Örömmel látná vendégül ingyen ebéden egy vietnami kifőzde Donald Trump amerikai elnököt és Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt február 27-én kezdődő csúcstalálkozójuk idején. A fővárosban, Hanoiban lévő étterem korántsem fényűző, mégis ebédelt már benne amerikai elnök. Barack Obama 2016 májusában, hivatalos vietnami látogatásán iktatta programjába, hogy bun chát, hagyományos hanoi disznóhúsgombócos tésztát egyen a Bun Cha Huong Lien nevű kisvendéglőben.

A két személyre terített asztalnál társa azonban nem vietnami vezető volt, hanem egy amerikai sztárszakács, a tavaly elhunyt Anthony Bourdain, és az ebédről készült felvétel az ő Nem séfnek való vidék (Parts Unknown) című tévésorozatát színesítette. 

Obamának annyira ízlett a fogás, hogy azóta is lelkesedik a bun cháért, a kifőzde pedig emléket állítva, Obama comco néven szerepelteti étkei között a volt amerikai elnöknek felszolgált bun chát. A tulajdonos egy 60 éves vietnami asszony, Huong Lien, aki a dpa német hírügynökség helyi tudósítójának elmondta: boldogan látná éttermében vendégül Trumpot, vagy Kimet, vagy akár mindkettejüket. „Nem sokat értek a politikához, így aztán nehezen tudnék tanácsokat adni nekik, de annyit azért mondanék, hogy a világon minden ember békét akar, nem pedig háborút” – mondta a vendéglős, majd hozzátette: „Természetesen ingyen látnám vendégül őket.”

A kifőzdében egy bun cha 90 ezer dongba, 1100 forintos összegbe kerül, így aztán amúgy sem lenne csillagászati a számla. A tulajdonosnő mindazonáltal nem hiszi, hogy elfogadják a meghívását. „Nem hiszem, hogy Trump úr idejönne, mert ő jobban kedvelheti a fényűzőbb helyeket, mint Obama úr, aki nagyon közvetlen ember, Trump úr viszont gazdag család szülötte” – mondta a vietnami vendéglősnő.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!