Vádat emeltek négy férfi ellen a tavalyi charlottesville-i zavargásokban való részvételük miatt

2018. október 03. 07:34

Egy rasszista és antiszemita szervezet feltételezett tagjai lehetnek.

2018. október 03. 07:34

Vádat emeltek kedden egy virginiai bíróságon négy amerikai neonáci férfi ellen a tavalyi charlottesville-i zavargásokban való részvételük miatt. Mind a négyen egy dél-kaliforniai székhelyű rasszista és antiszemita szervezet feltételezett tagjai. Azzal vádolják őket, hogy megsértették azt a szövetségi törvényt, amely tiltja, hogy valaki az egyik amerikai tagállamból a másikba utazva ott lázadást szítson, szervezzen vagy bátorítson lázongást, vagy részt vegyen zavargásokban. Ezért a bűncselekményért öt évig terjedő börtönbüntetést szabható ki. 

A négy férfit a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) munkatársai tartóztatták le. Thomas Cullen, a virginiai bíróság ügyésze szerint a 25 éves Benjamin Daley, a 29 éves Michael Miselis és Thomas Gillen, valamint Cole White – mindketten 34 esztendősek – tavaly tettleg bántalmaztak tüntetőket a virginiai Charlottesville-ben kirobbant, majd véres erőszakba torkollt demonstráción. 

2017 augusztusában Charlottesville egyetemi városban demonstrációt szerveztek Robert Lee tábornok szobrának elmozdítása ellen. Lee tábornok az amerikai polgárháborúban (1860-1865) a déli csapatok parancsnoka volt, és a város vezetői úgy vélték, hogy nem a város szívében lévő parkban volna a helye a szobornak. A szobor mellett békésen tüntetők közé fehér felsőbbrendűséget és fajgyűlöletet hirdetők vegyültek – jó részük más államból érkezett –, és a demonstráció véres összecsapásokba fulladt. 

Egy önmagát nyíltan neonácinak hirdető – szintén nem virginiai – férfi autójával szándékosan belehajtott az ellentüntetők közé, egy 32 éves nőt megölt és több mint 30 embert megsebesített. Az autót vezető, jelenleg 21 éves James Alex Fields ügye bírósági szakaszban van. Több rendbeli gyűlölet-bűncselekmény és gyilkosság miatt emeltek vádat ellene, akár halálbüntetést is kiszabhatnak rá.

Az FBI kedden nyilvánosságra került dokumentumai szerint az a fajgyűlölő szervezet, amelynek a négy kaliforniai a tagja, „tiszta életet" hirdet, harcművészetet és az utcai harc módszereit tanítja, és ezeket különböző megmozdulásokon alkalmazza is.

(MTI)

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
MatulaBa
2018. október 04. 17:34
Itt látható a kommentekben a szép magyar "konzervatívizmus", rasszizmus, anit-szemitizmus egy kupacban! Kösz de kihagyom! :)))
szalard
2018. október 04. 08:07
De az antifak ellen, akik noket vernek meg botokkal, mert jobboldali rendezvenyeken vettek reszt, akik szobrokat dontogetnek, akik robbanoanyagokat dobigalnak, fegyverekkel tamadnak felvonulo jobboldaliakra, azokat sohasem itelik el. Es ez az antiszemita vad is hulyeseg. Erdekes modon egy halom zsido ertelmisegi all ki a jobboldal mellett, mint Ben Shapiro, Dave Rubin, Milo Younopulos vagy Ezra Levant. Es megis Clintonek antiszemitazzak a jobboldalt, mikozben Clintonne a ku klux klan vezetojevel puszilozik, es a deli rabszolgatartok demokratak voltak, mig Lincoln republikanus, es a kkk-t is ok alapitottak.
Akitlosz
2018. október 03. 18:45
"megsértették azt a szövetségi törvényt, amely tiltja, hogy valaki az egyik amerikai tagállamból a másikba utazva ott lázadást szítson, szervezzen vagy bátorítson lázongást, vagy részt vegyen zavargásokban. " Szóval az utazás volt a baj! Otthon nyugodtan lázadozhattak és zavaroghattak volna.
nyugatiszél
2018. október 03. 18:13
Ki írja ezeket a híreket az MTI-nél? Hogy lehet kijelenteni, hogy "szándékosan belehajtott az ellentüntetők közé", ha még bírósági szakaszban van az ügye? (A hibásan használt igekötő már csak hab a tortán.)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!