„Nem képezi részét az Európai Unió Tanácsa gyakorlatának, hogy – amennyiben a testület elé terjesztenék az ügyet – más intézmények eljárásait vizsgálja abból a szempontból, hogy betartották-e saját eljárási szabályaikat” – idézte az APA a jogi szolgálat közleményét, amelyben leszögezték azt is: nem fér kétség ahhoz, hogy az Európai Parlamentnek joga van javasolni az uniós szerződés 7. cikke szerinti eljárás megindítását. Nem tartozik az Európai Unió Tanácsára annak vizsgálata, hogy az EP miként döntött így - fogalmazott az APA szerint a jogi szolgálat.
Heinz-Christian Strache osztrák alkancellár, aki az osztrák kormánykoalíció kisebbik pártjának, az Osztrák Szabadságpártnak (FPÖ) a vezetője is – vasárnap ismételten megkérdőjelezte Sargentini-jelentés érvényességét, ezért arra kérte Karin Kneissl külügyminisztert, hogy kérje ki az Európai Unió Tanácsa jogi szolgálatának véleményét.
A 7. cikk szerinti eljárás további menetéről hétfőn az Európai Bizottság egyik szóvivője az APA szerint azt mondta, az Európai Unió Tanácsa majd csak akkor foglalkozik Magyarország ügyével, ha megkapja az Európai Parlament elnökének, Antonio Tajaninak erre vonatkozó levelét. Ez eddig nem történt meg – tette hozzá.