Michael Bloomberg is lehet Trump kihívója 2020-ban

2018. augusztus 15. 19:29

Az elnök egy közeli tanácsadója állítja: a kelet-európai gyökerekkel rendelkező milliárdos vállalkozó és médiamogul, New York volt polgármestere komolyan fontolgatja, hogy megmérkőzik Trumppal az amerikai elnökválasztáson.

2018. augusztus 15. 19:29

Akár New York város volt polgármestere, Michael Bloomberg is megmérkőzhet 2020-ban Donald Trump ellen a 2020-as amerikai elnökválasztáson –írja a Reuters Corey Lewandowskira, az amerikai elnök egyik külső tanácsadójára hivatkozva szerdán.

A 2016-ban Trump kampánymenedzsereként dolgozó – és az elnökkel azóta is szoros kapcsolatot ápoló Lewandowski úgy tartja, Bloomberg kétségtelen előnye, hogy nem a washingtoni elit része, népszerű álláspontot képvisel a Demokrata Párton belül, és a vagyona is megvan ahhoz, hogy egy választási kampányt finanszírozzon két év múlva.

A tanácsadó Bloomberget egy „amerikai sikersztorinak tartja”, aki „nagyon versenyképes” lenne, de bizonytalan, hogy meg tudná-e verni a republikánus jelöltet az elnökválasztáson. 

Michael Bloomberg, aki egyébként a Bloomberg LP nemzetközi médiacsoport vezérigazgatója és milliárdos alapítója is, nem először kacérkodik az indulás gondolatával. Korábban ugyanis már fontolgatta, hogy független jelöltként indul el, ám végül visszalépett. A brit baloldali Guardian ugyanakkor augusztus elején már szintén felvetette, hogy a 76 éves üzletember komolyan gondolja az indulást.

Az Egyesült Államok legnagyobb városának polgármestereként 2001-ben választották meg: eleinte demokrataként regisztrálták, majd a republikánusokhoz lépett át. Végül a jobboldalt 2007-ben hagyta el, és függetlenként folytatta tovább 2013-as visszavonulásáig. Ha azonban két év múlva elindulna, azt valószínűleg demokrata színekben, Donald Trump ellen tehetné meg.

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
libantkomcsi
2018. augusztus 16. 06:55
Ki nem szarja le?
néhai Ch.Pilot
2018. augusztus 15. 23:23
Sah ein Knab' ein Bloomberg steh'n Bloomberg auf der Heiden...
Akitlosz
2018. augusztus 15. 21:25
"Az Egyesült Államok legnagyobb városának polgármestereként 2001-ben választották meg: eleinte demokrataként regisztrálták, majd a republikánusokhoz lépett át. Végül a jobboldalt 2007-ben hagyta el, és függetlenként folytatta tovább 2013-as visszavonulásáig. Ha azonban két év múlva elindulna, azt valószínűleg demokrata színekben, Donald Trump ellen tehetné meg." Akkor jó szilárd "értékrendje" lehet. Tisza szerencse, hogy csak kétpártrendszer van ott.
a hun
2018. augusztus 15. 21:24
Nincs elég túlsúlya a zsidóknak Amerikában a hatalomban-immár a Fehér Házba is be akarnak költözni. Csak hogy látva lássák a kétkedők:-kik vezetik az országot... Csóró JFK meg majd pörög a sírjában.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!