Trump lerohanta volna Venezuelát

2018. július 04. 22:12

Az AP hírügynökség információi szerint az amerikai elnök többször is felvetette, vajon nem lenne-e egyszerűbb a szétesőben lévő dél-amerikai állam katonai megszállása.

2018. július 04. 22:12

Donald Trump amerikai elnök Venezuela lerohanását javasolta tavaly nyáron egy, a dél-amerikai országra vonatkozó washingtoni politikáról szóló egyeztetésen – jelentette az AP hírügynökségre hivatkozva valamennyi nagy amerikai televíziós csatorna szerdán. 

Nem lenne egyszerűbb?

A sajtóban megjelent állítások szerint tavaly augusztusban, miközben a Fehér Ház Ovális irodájában a venezuelai kormány ellen hozandó szankciókról egyeztettek, Donald Trump a munkatársai felé fordult és azt kérdezte: vajon nem lenne-e egyszerűbb, ha az Egyesült Államok lerohanná a gyorsan szétesőben lévő Venezuelát, amely zűrzavarával a térség biztonságát is fenyegeti? 

A részben az AP hírügynökségre hivatkozó Fox televízió részletes beszámolója szerint a megbeszélésen részt vett Rex Tillerson külügyminiszter és Herbert McMaster nemzetbiztonsági tanácsadó is – azóta mindketten elhagyták a kormányzatot –, és mindketten meglepetéssel fogadták az elnök felvetését. 

Nem lenne egyszerűbb.

Az eddig nyilvánosságra nem került beszélgetésről egy neve elhallgatását kérő kormányzati tisztségviselő számolt be. Elmondása szerint a mintegy öt percig tartó beszélgetésben Herbert McMaster elmagyarázta, hogy egy katonai akció visszaüthet, és azzal a kockázattal jár, hogy Washington elveszíti a Nicolás Maduro venezuelai elnök megbüntetését szintén szorgalmazó latin-amerikai országok nehezen megszerzett támogatását. Donald Trump azonban nem volt elégedett nemzetbiztonsági tanácsadójának válaszával, és Panama és Grenada általa sikeresnek ítélt lerohanását hozta fel példaként. Az Egyesült Államok 1983-ban, Ronald Reagan elnöksége idején rohanta le Grenadát, mert megítélése szerint kommunista erők vették át a hatalmat a közép-amerikai országban. 1989 decemberében, az akkori elnök, George H. Bush parancsára pedig megszállta a pénzmosási és kábítószerügyletekbe keveredett és az Egyesült Államokkal szemben hadiállapotot hirdető Manuel Noriega vezette Panamát.

Trump nem engedte el a témát

Donald Trumpot a hírek szerint nem győzte meg Herbert McMaster érvelése és – az AP szerint – nem sokkal később felhozta a témát Juan Manuel Santos kolumbiai elnöknek is. Ezt az amerikai hírügynökség állítása szerint két, szintén neve elhallgatását kérő kolumbiai kormányzati tisztségviselő is megerősítette. Tavaly szeptemberben a Politico című lap is tudósított arról, hogy az ENSZ-közgyűlés ülésszakának margóján tartott egyik magánvacsorán – amelyen négy latin-amerikai ország vezetői vettek részt - az amerikai elnök ismét előhozta Venezuela lerohanásának tervét, de hozzátette: „a munkatársaim azt mondták, hogy erről ne beszéljek”. A vacsora után Trump minden egyes latin-amerikai vezetőtől külön megtudakolta, vajon biztosak-e abban, hogy nem akarják a venezuelai helyzet katonai megoldását, mire mindegyiküktől azt a választ kapta, hogy „igen, biztosak vagyunk benne”. 

A Fox televízió megkereste a Fehér Házat, amely azonban nem kívánta kommentálni az értesüléseket. A nemzetbiztonsági tanács szóvivője pedig válaszként megismételte, hogy az amerikai kormány a rendelkezésre álló valamennyi megoldással számol a venezuelai demokrácia helyreállítása és a stabilitás megteremtése érdekében.

(MTI)

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szívemből magyar
2018. július 05. 11:12
És ez egy "vallásos" elnök..
__Y__
2018. július 05. 07:21
Hát, ennél ami most van ott, bármi jobb lenne. Szerintem mindent elmond a venezuelai helyzetről meg magáról a szocializmus szörnyűségeiről, hogy emberek ezrei menekülnek onnan és választják inkább a drogbárókkal, szervkereskedőkkel, bandaháburúkkal, gerillaharcokkal, emberevőkkel teli szomszédos Kolumbiát, gondolom nem szimpla jókedvükben mennek oda.
Robur
2018. július 05. 00:59
Nem kell lerohanni. 1 év múlva már olajat is alig fognak kitermelni. Akkor aztán Maduro pályafutása befejeződik egy laktanya hátsó udvarán egy rögtönítélő bíróság előtt. Figyelmeztetés a magyaroknak. Mi is így fogunk járni Orbánnal.
kssngr
2018. július 04. 23:39
Ideje is lenne lerohanni végre. Ott az olaj és az elnyomás tényleg megvan. :D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!