Levonták a zászlót a szentpétervári brit konzulátuson

2018. július 30. 14:48

A brit külügyi alkalmazottak elhagyják a szentpétervári főkonzulátust – közölték orosz hírügynökségek hétfőn.

2018. július 30. 14:48

Levonták a zászlót Nagy-Britannia szentpétervári főkonzulátusán – jelentették hétfőn orosz hírügynökségek. Az intézményt a Rosszija 24 hírtelevízió szerint a brit külügyi alkalmazottaknak augusztus 1-jéig, az úgynevezett Szkripal-ügy miatti diplomáciai ütésváltás következtében kell elhagyniuk. A TASZSZ a moszkvai brit követségtől úgy értesült, hogy a szentpétervári főkonzulátus hétfőn befejezi tevékenységét.

Szergej Szkripal Nagy-Britanniában élő volt orosz-brit kettős ügynök és lánya március 4-én súlyos mérgezéssel került az angliai Salisbury városának kórházába. London a merénylettel az orosz vezetést gyanúsította meg, amit Moszkva visszautasított. A vádak és viszontvádak nyomán a két ország kölcsönösen kiutasított 23 diplomatát. Hasonló kölcsönös retorziók történtek Oroszország és más, Nagy-Britanniával szövetséges és vele szolidáris államok között is.

Június 30-án a Salisburytől 16 kilométerre fekvő Amesburyben eszméletlenül találtak rá egy 44 éves nőre és egy 45 éves férfira. A Scotland Yard közölte, hogy őket is Novicsok típusú katonai idegméreg-hatóanyaggal mérgezték meg, mint Szkripalékat. Szkripalék hosszas kezelés után távoztak a kórházból, de az amesburyi mérgezés egyik áldozata, Dawn Sturgess július 9-én elhunyt.

A brit főkonzulátus 1992 óta működött Oroszország „északi fővárosában”. Az intézménynek otthont adó épület tulajdonosa a szentpétervári Inpredszervisz állami vállalat.

(MTI)

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Babivadász
2018. július 30. 18:31
A gyagyás szélsőjobboldaliak a nagy Putyin imádatukban elfelejtették, hogy az oroszok mennyi bűnt követettek el Magyarország ellen. Vajon mért utálják az angolokat ? Azért mert többszázezer magyar állampolgárnak adnak emberhez méltó megélhetést? "Az orosz intervenciós hadsereg 1849-ben lépett Magyarország területére. Alakulatait a Föld leghatalmasabb hadseregéből állították ki, és világtörténelmi léptékét mutatja, hogy ennél nagyobb orosz haderő még sohasem járt külföldön, még a napóleoni háborúk idején sem. Az orosz cár katonai beavatkozása megpecsételte az 1848–49-es forradalom és szabadságharc sorsát."
a hun
2018. július 30. 17:03
Ezek a rohadt ex-gyarmattartók, világrablók, képtelenek megbocsátani maguknak, hogy kiszolgáltatták a cári családot zsidóbolsevik gyilkosaiknak.
tango47
2018. július 30. 16:08
Az orosz titkosszolgálatok joggal megsértődhettek: ilyen slendrián munkát akarnak rájuk fogni.
fogas paduc
2018. július 30. 15:51
Elég lett volna egy pici gramoxon. Mondjuk rájöttek volna, hogy gramoxon a mérgezés oka, na de hát olyat majdnem minden magyar faluban fellelni a spájzban, amit anno a tszcs-ből vittek haza a demizsonban. Azt nem lehet túlélni, jó igaz, csak a mérgezés 21-dik napján fog az illető meghalni. Vagy egy kis gyilkosgalóca mérgezés - valahogyan a svéd gombába bekerül néhány szeletke gyilkosgalóca - csak 24 órán túl van tünet és itt is biztos a siker, és nem találnának összefüggést a titkosszolgálatokkal. De az oroszok olyan hülyék, hogy az általuk kifejlesztett és mindenki által kimutatható méreggel öldökölnek áruló orosz ügynököket. Arra lennék kíváncsi, hogy az angol titkosszolgálat mivel gyilkolászik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!