A vb-győzelem növelte a franciák életkedvét

2018. július 18. 12:25

Macron népszerűségét viszont nem befolyásolta.

2018. július 18. 12:25

Növelte a franciák optimizmusát labdarúgó-válogatottjuk sikere a foci vb-n, de a győzelem nem befolyásolta Emmanuel Macron államfő tetszési mutatóját – derült ki az Odoxa közvélemény-kutató intézet felmérésből, amelyet szerdán ismertetett a Le Figaro című francia napilap.

Az 1005 francia választópolgár megkérdezésével a döntő másnapján, hétfőn készült felmérés szerint a franciáknak negyede, a 25 és 34 év közöttieknek pedig 29 százaléka, azaz csaknem 16,5 millió ember ment ki az utcákra ünnepelni a mérkőzés lefújása után, vasárnap.

A franciák jelentős többsége (82 százalék) szerint a győzelemnek pozitív hatása lesz a franciák büszkeségére, és 74 százalék szerint javítja az országról alkotott véleményt a világban. Fél évvel ezelőtt a franciáknak alig 41 százaléka volt optimista jövőjét illetően, most 62 százalékos ez az arány.  A közvélemény-kutatás arra is rávilágított, hogy az általános jókedv ellenére nem változott Emmanuel Macron megítélése, a franciák 39 százaléka tartja jó elnöknek, ami két százalékponttal kevesebb, mint júniusban. 

Gael Sliman, a felmérést végző Odoxa elnöke szerint a világbajnoki győzelemnek nincs olyan hatása az államfő megítélésére, mint a húsz évvel ezelőtti volt, amikor az akkori elnök, Jacques Chirac népszerűsége hirtelen 14 százalékkal növekedett. Az elemző ezt azzal magyarázta, hogy 1998-ban politikai társbérletben kormányzott a jobb- és a baloldal, és a jobboldali államfő nem gyakorolta a hatalmat, a kormányzást a szocialista Lionel Jospin irányította miniszterelnökként. A jelenlegi politikai berendezkedésben viszont Emmanuel Macron gyakorlati politikai feladatokat lát el, ő irányítja ténylegesen a kormányt, és a jobboldali Edouard Philippe miniszterelnököt is, így az elnöktől várják a franciák a munkanélküliség csökkentését és a gazdasági növekedést. 

A közvélemény-kutató intézet szerint azonban ha az államfő hirtelen nem is lett népszerűbb, hosszú távon a válogatott győzelme „nagyon jó hír” számára, miután „a franciák boldogan indulnak nyaralni, büszkék a hazájukra és optimisták. Ez ideális felállás az államfőnek őszre, amikor a nem túlságosan népszerű és könnyű reformjait fogja beindítani” – mondta az elemző a Le Figarónak.

(MTI)

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2018. július 18. 17:52
Ők biztos nem néztek híradót és a dzsungelban laknak, ahova nem hallatszanak el a zavargások.
ZolieM
2018. július 18. 17:27
Majd elmagyarázom. Mindjárt...
cutcopy
2018. július 18. 14:52
Pedig az ember már azt gondolta, hogy azért engedik be tömegével a muszlimokat mert elment az életkedvük..
farkasflori a vizicsoda
2018. július 18. 13:59
https://index.hu/sport/futball/2018/vb/2018/07/18/a_horvat_valogatott_az_osszes_politikust_elkuldte_a_fenebe/ A vb-ezüstérmes horvát válogatott szövetségi kapitánya nyílt levélben fordult Horvátországhoz, azt kérve, sőt követelve, hogy a politikusok tartsák magukat távol a csapattól, mert a jelenlétükkel hiteltelenítik a válogatott teljesítményét. A szenvedélyes és kifejezetten kemény hangú szöveg Zlatko Dalic kapitány mellett a teljes csapat, illetve a horvát stáb közös véleményét képviseli.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!