Felmerül a kérdés: ha Kim Dzsong Un nem, akkor ki fogja kifizetni a nem éppen filléres lakosztályt. A Washington Post rávilágít: Amerika ha akarná sem tudná állni a számlát, miután Észak-Korea a legsúlyosabb szankciók alatt áll rakétakísérletei miatt, melyek a csúcstalálkozóig egészen biztosan érvényben maradnak. Ráadásul Trump sem léphet ilyet anélkül, hogy gyengének mutatkozna, ahogyan Kim Dzsong Un számára sem lenne elfogadható egy amerikai „segély” elfogadása.
A szingapúri hadügyminiszter azonban már jelezte: magukra vállalnák a számlát, mely amúgy sem nagy összeg az összes biztonsági költség mellett – mivel erre mind Amerika, mind Észak-Korea nagyon kényes, a városállam így is csillagászati összeget fizet a biztonságra. A harmadik, alternatív megoldás a nukleáris fegyverek leszereléséért küzdő nemzetközi szervezet, az ICAN lehetne: a szervezet tavaly elnyerte az 1 millió dolláros díjjal járó Nobel-békedíjat, melyből fedezhetnék a diktátor szállodai számláját.
Egyébként hiába Kim Dzsong Un méregdrága lakosztálya, amerikai kollégája még ebben is túltett rajta: a Shangri-La hotelben található elnöki lakosztály 10 ezer dollárt kóstál naponta, és olyan pletykák is felröppentek, Trump lakosztályán tartják majd a csúcstalálkozót is.