Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Törökország tegyen lépéseket az ország demokráciájának további erősítésére – mondta a Fehér Ház szóvivője.
Az Egyesült Államok arra biztatja Törökországot, hogy tegyen lépéseket az ország demokráciájának további erősítésére, és folytassa a kétoldalú kapcsolatok még megoldatlan kérdéseinek rendezését – közölte hétfőn Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője.
A szóvivő jelezte: hosszabb telefonbeszélgetést készítenek elő Donald Trump elnök és Recep Tayyip Erdogan török államfő között, ennek keretében kívánják megerősíteni a Washington és Ankara közötti „erős köteléket”.

Sanders hangsúlyozta: az Egyesült Államok arra biztatja Törökországot, hogy tegyen lépéseket az ország demokráciájának további erősítésére, valamint folytassa a kétoldalú kapcsolatok még megoldatlan kérdéseinek rendezését. A szóvivőnő nem részletezte, milyen megoldatlan kérdésekre utalt.
A hétfőn már nyilvánosságra is hozott hivatalos eredmények szerint Recep Tayyip Erdogan török elnököt 52.59 százalékos aránnyal újraválasztották a vasárnap tartott választásokon, s kihívója, Muharrem Ince, a Köztársasági Néppárt jelöltje hétfői sajtótájékoztatóján el is ismerte Erdogan győzelmét. A parlamenti választásokat is Erdogan pártja, az eddig is kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) nyerte meg, bár elveszítette abszolút többségét a parlamentben.
(MTI)