Szkripal-ügy: Kiengedték a kórházból Szkripal lányát

2018. április 10. 12:28

Julija Szkripal édesapjával, Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettős ügynökkel együtt idegméreg-hatóanyagtól szenvedett súlyos mérgezést március elején.

2018. április 10. 12:28

Kiengedték a kórházból Julija Szkripalt, aki édesapjával, Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettős ügynökkel együtt idegméreg-hatóanyagtól szenvedett súlyos mérgezést március elején a délnyugat-angliai Salisbury városában.

Christine Blanshard, Salisbury kórházának orvosigazgatója kedd délelőtti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a 33 éves Julija Szkripal elhagyta a kórházat. Hozzátette ugyanakkor, hogy „ezzel nem ért véget kezelése”, de mindenképpen „jelentős mozzanat", hogy távozhatott a kórházból. Christine Blanshard nem említette, hogy Julija Szkripalt mikor engedték ki, és hova ment, de a BBC keddi értesülése szerint előző este távozhatott, és biztonságos helyre szállították.

A Salisburyben élő 66 éves Szergej Szkripalt – az orosz katonai hírszerzés egykori ezredesét, aki kettős ügynökként a brit külső hírszerzésnek (MI6) is dolgozott - és lányát hetekig válságos állapotban kezelték, de az utóbbi napokban mindkettőjük állapota gyorsan javult.

Salisbury kórházának orvosigazgatója a keddi sajtótájékoztatón elmondta: Szergej Szkripal felépülése lassabban halad, mint lányáé, de remélhető, hogy „megfelelő időben" ő is elhagyhatja a kórházat. Kijelentette: mindkét beteg „kivételesen jól reagált" a kezelésre.

Christine Blanshard megerősítette, hogy Szergej Szkripal és lánya idegméregtől szenvedett mérgezést. Az orvosigazgató elmondta: az idegmérgek sajátossága, hogy az emberi szervezetben bizonyos enzimekhez kapcsolódnak, akadályozva ezzel az idegrendszer normális működését. A kórház szakmai vezetője nem részletezte ugyanakkor, hogy a volt orosz kém és lánya szervezetében a méreganyag pontosan milyen károsodást okozott.

A brit állampolgárságú Szergej Szkripalt és lányát – aki látogatóba érkezett hozzá Oroszországból a mérgezés előtti napon – március 4-én találták eszméletlenül Salisbury belvárosi bevásárlóközpontja előtt, egy padon. A helyszínre elsőként érkező rendőr, Nick Bailey is mérgezést szenvedett, és sokáig súlyos állapotban kezelték, de őt már március 22-én hazaengedték a kórházból.

Állapotáról sem a kórház, sem a rendőrség nem adott részletes tájékoztatást, de a hazaengedése napján, nevében ismertetett nyilatkozatban az szerepelt, hogy valószínűleg soha nem lesz képes korábbi normál életvitelének folytatására.

London gyilkossági kísérletnek tartja a mérgezéses incidenst, amelyért Oroszországot tekinti felelősnek. A brit szakértői vizsgálat megállapítása szerint a támadást a Novicsok osztályba tartozó, még a Szovjetunió által kifejlesztett idegméreg-hatóanyaggal követték el.

Boris Johnson brit külügyminiszter nemrégiben úgy nyilatkozott, hogy „elsöprően nagy valószínűséggel" Vlagyimir Putyin orosz elnök döntött az akcióról.

Moszkva azonban folyamatosan és határozottan tagadja, hogy köze lenne Szkripal és lánya megmérgezéséhez, és többször felajánlotta együttműködését az ügy kivizsgálásában, de ehhez kézzelfogható bizonyítékokat követel a brit féltől.

Oroszország londoni nagykövete, Alekszandr Jakovenko a minap személyes találkozót kért Johnsontól a mérgezéses incidens ügyében, de a brit külügyminisztérium elvetette a kezdeményezést.

Nagy-Britannia a múlt hónapban kiutasított 23 – a brit hatóságok szerint hírszerzési tevékenységet folytató – orosz diplomatát. A brit lépést további 26 ország követte hasonló kiutasításokkal; Washington 60 orosz diplomatát utasított ki. Moszkva ugyancsak diplomáciai kiutasításokkal és Oroszországban működő képviseletek, külföldi intézmények bezárásával válaszolt.

A világszervezet jelentésében arra is rámutat, hogy tavaly a tripoli kórházakban legalább 37 olyan holttest bukkant fel, amelyeken kínzás jelei voltak láthatók. Bengáziban pedig számos olyan ember megkínzott holttesttét fedezték fel utak mentén vagy szeméttelepeken, akiket korábban fegyveres csoportok hurcoltak magukkal.

(MTI)

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Natali
2018. április 10. 22:17
Nagyon vonzó és szexi lány vagyok. Szeretek utazni. Olyan embert keresek, aki meghív engem. Megmutatja az országot vagy a várost. És csak legyen egy jó idő együtt. Saját fotóim a https://goo.gl/iykWCV oldalon Ezen az oldalon is elérhetőek a kapcsolati adatai
tizuii
2018. április 10. 12:43
ha az oroszok csinálták volna, akkor csak urnában jött volna ki
Mich
2018. április 10. 12:33
Fake News...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!