Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Az ultranacionalista szerb politikust emberiesség elleni bűncselekmények miatt tíz év börtönre ítélték.
A korábbi felmentést visszavonva tíz év börtönre ítélte emberiesség elleni bűncselekmények miatt Vojislav Seselj ultranacionalista szerb politikust szerdán az ENSZ nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT), mely megbízatásának lejárta után átvette a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) fennmaradó ügyeit.
Az egykori Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai bíróság 2016 márciusában bizonyíték hiányában a vádpontok mindegyike alól felmentette, majd szabadlábra helyezte Seseljt. Az ügyészség fellebbezést nyújtott be a verdikt ellen.

Az MICT a Szerb Radikális Párt elnökének távollétében hirdette ki a másodfokú ítéletet, amelynek értelmében Seselj szabadlábon maradhat, miután több mint 11 évet már letöltött korábban az NT börtönében.
(MTI)