A beszélgetés apropójául az szolgált, hogy az elmúlt hónapban öt orosz újságírónő is azzal gyanúsította meg Leonyid Szluckijt, a Duma házelnökhelyettesét, hogy az több nőt is zaklatott szexuálisan. Ebből indult ki a vita arról, hogy szükséges lenne-e törvényt hozni a problémát illetően.
Pletnyeva – aki egyébként a Duma családért, nőkért és gyermekekért felelős bizottságának elnöke – azt is elmondta a Govorit Moszkva rádióadónak, hogy egy ehhez hasonló szabályozás „teljesen túlzó” lenne. „Ha ilyesmiről alkotnánk törvényt, olyanná válnánk, mint az európai nők, akiket meg sem lehet érinteni, mindent zaklatásnak vesznek, miközben – titokban – talán erről álmodoznak” – fejtette ki.
A „honanya” ezután kifejtette, valójában az áldozatok a hibásak a zaklatásért: szerinte „csak azokat zaklatják, akik maguk is szeretnék [a zaklatást], és ezért ki is provokálják azt”.