Izrael a hírzárlatot feloldva elismerte egy Szíriában épülő atomreaktor 2007-es felrobbantását – jelentette szerdán a helyi média. A katonai rádió beszámolója szerint nyolc bombázó repülőgép hajtotta végre a feladatot, amely annyira titkos volt, hogy a pilóták is csak az akció előtt néhány órával értesültek célpontjukról, az észak-koreai együttműködéssel készülő, plutóniummal működő nukleáris létesítményről.
Az izraeli kormányban Ehud Olmert akkori miniszterelnök támogatta az épülő atomreaktor felrobbantását, Ehud Barak védelmi miniszter azonban háború kirobbanásától tartott, ezért próbálta megakadályozni. A katonai hírszerzés egykori vezetője elmondta a rádióban, hogy Izrael hónapokig készült az akcióra. Utána pedig csak akkor oldódott fel a feszültség a hadvezetés köreiben, amikor a szíriai kormány hivatalos lapja a 2007. szeptember 6-ára virradóra Dir Ezor térségében végrehajtott bevetés utáni reggelen egy elhagyott katonai raktár elleni támadásról beszélt. Ekkor lett egyértelmű, hogy Damaszkusz nem indít megtorló háborút.