Hétfőn nyilvánosságra kerülő, 2019-es költségvetési tervezetéhez a NASA 150 millió dollárt (több mint 38 milliárd forintot) kér a kormánytól. Ezt az összeget évente növelné, hogy kifejleszthesse a szükséges kereskedelmi kapacitásokat, és az átadásig működőképessé tegye azokat.
Bár az ISS privatizációjának mikéntjéről nem derültek ki részletek, már most többen bírálták a terveket, főleg annak fényében, hogy az Egyesült Államok eddig csaknem 100 milliárd dollárt (körülbelül 25500 milliárd forintot) költött az űrállomás megépítésére és működtetésére.
Ted Cruz, Texas szövetségi állam republikánus szenátora azt mondta, reméli, hogy az ISS állami támogatásának megszüntetéséről szóló hírek „annyira alaptalannak bizonyulnak majd, mint a jetiről szóló történetek. Az egyik legostobább dolog, amit tehetsz, az az, hogy törlöd azokat a programokat, amelyekbe milliárdokat öltél, amikor még sokáig hasznukat vehetnéd” – mondta.