Házi őrizetben vágta meg a szovjet rocklegendáról, Viktor Cojról szóló filmjét Kirill Szerebrennyikov orosz sztárrendező, akit állami támogatások elsikkasztásával gyanúsítanak – közölte hétfőn Ilya Stewart producer. Stewart elmondta, hogy Szerebrennyikovnak az őrizetbe vételéig, 2017 augusztusában Szentpéterváron sikerült felvennie a Leto (Nyár) című film gyakorlatilag minden jelenetét, és hogy a rendező utasításai, valamint a korábbi próbák alapján utóforgatás is volt. Az alkotást maga Szerebrennyikov vágta meg.
Az utómunkálatokkal a tervek szerint tavasszal végeznek majd, de a film forgalmazása már a február 15. és 25. között megrendezendő berlini filmfesztiválon elkezdődik. A Leto nemzetközi jogait a Wild Bunch, Gaumont és StudioCanal által tavaly létrehozott francia Charades filmvállalat kapta meg. A Variety amerikai magazin a napokban közölte, hogy a film, amelynek cselekménye 1981 nyarán Leningrádban játszódik, Coj, valamint mentora, Mihail (Michael) Naumenko és annak felesége, Natalja szerelemi háromszögét mutatja be.