Újraindulhat az amerikai kormányhivatalokban a munka

2018. január 23. 07:04

A szenátus után a képviselőházban is megszavazták az amerikai kormány finanszírozását.

2018. január 23. 07:04

Az amerikai szenátus után a képviselőház is megszavazta hétfőn a kormányzat működtetésének finanszírozását biztosító törvényt, majd aláírta azt Donald Trump elnök. A képviselők 266:150 arányban voksoltak a törvényre, miután a szenátusban hétfőn délután elsöprő többséggel, 81:18 arányban fogadták el. A kormányzati hivatalok és ügynökségek működését február 8-ig biztosító törvényt ezután átküldték a Fehér Házba, ahol Trump - mint azt szóvivője, Sarah Huckabee Sanders már a szenátusi voksolás után jelezte – haladéktalanul aláírta.

A Fehér Ház ezt követően közleményben bejelentette, hogy a kormányzat kedd reggeltől visszatér a normális működési rendjéhez. A republikánusok és demokraták megállapodásának eredményeként megszületett törvény értelmében a szövetségi hivatalokban dolgozó és hétfőn kényszerszabadságra küldött alkalmazottak százezrei kedden visszatérhetnek munkahelyeikre, ismét megnyitják a nemzeti parkokat, állatkerteket és mindazon kormányzati irodákat, ügynökségeket, szervezeteket, amelyek – mivel nem minősülnek elsődleges fontosságúaknak - szombattól leálltak.

Még a helyi idő szerint hétfő délben kezdődött szavazás előtt Chuck Schumer, a demokraták szenátusi frakciójának vezetője azt mondta: a demokrata párti politikusok megszavazzák a törvényjavaslatot, mert garanciákat kaptak Mitch McConnelltől, a republikánus szenátorok csoportjának vezetőjétől arra, hogy amennyiben biztosítják a kormány finanszírozását, akkor a republikánusok előterjesztik javaslatukat az illegálisan az Egyesült Államokban tartózkodó fiatalok jogi státuszának rendezésére. Arról a mintegy 700-800 ezer fiatalról van szó, akiket illegális bevándorlóként érkező szüleik hoztak az országba, amerikai földön nőttek fel, s akiket az előző elnök, Barack Obama által hozott rendelet (DACA) véd átmenetileg a kitoloncolástól.

A szenátus pénteki kudarcának, s végső soron a csaknem három napig tartó részleges kormányzati leállásnak is az volt az oka, hogy a republikánusok elutasították a demokraták követelését e fiatalok helyzetének rendezéséről. A két politikai tábor közötti vitás kérdés volt még az amerikai-mexikói határra tervezett fal építési költségeinek megszavazása. Ezt a republikánusok követelték, ám aztán a hét végén már csupán a DACA programban érintett fiatalok problémáinak megoldása maradt terítéken. A szenátusi szavazás után azonban a Fehér Ház szóvivője nem erősítette meg, hogy Donald Trump elnök támogatja a DACA-fiatalok helyzetének rendezését. Sarah Huckabee Sanders kitért a válasz elől akkor is, amikor újságírók arról faggatták, vajon a helyzetük rendezése az állampolgárság megadását jelenti-e.

A most megszavazott törvény magában foglalja a gyermekkorúak egészségbiztosítási programjának (CHIP) meghosszabbítását is hat évre. Az Egyesült Államokban legutóbb 2013-ban, Barack Obama elnöksége idején állt le – finanszírozás hiányában – a kormányzati hivatalok működése. A válság akkor 16 napig tartott.

(MTI)

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mokány
2018. január 23. 09:25
Megszavazták. Mert hideg a tél, fázik a seggük, és nem akarnak saját kezűleg fűteni.
Párhuzamos különvélemény
2018. január 23. 09:08
Mecsoda meglepetés. Shakespeare mosolyog.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!