Hollandia kész befogadni Miheil Szaakasvilit

2017. december 23. 11:06

Szívesen befogadja Hollandia Miheil Szaakasvilit, aki odesszai kormányzó és egykori grúz elnök volt, s akit december 8-án vettek őrizetbe. Az ukrán főügyész szerint erőszakos hatalomátvétel előkészítésével gyanúsítják.

2017. december 23. 11:06

Hollandia kész befogadni Miheil Szaakasvili volt odesszai kormányzót és egykori grúz elnököt, ha úgy dönt, hogy elhagyja Ukrajnát – jelentette be pénteken az MNO szerint a holland külügyminiszter azon értesülései alapján, miszerint Szaakasvili holland felesége miatt a nyugat-európai országba való emigrálást fontolgatja.

A holland média meg nem nevezett tisztségviselőktől úgy értesült, hogy Szaakasvili már kért belépő vízumot Hollandiától, és meg is kapta. 
Szaakasvili hétfőn megjelent Kijevben a főügyészségen, de ukrán híradások arról szóltak, hogy nem volt hajlandó vallomást tenni. Ehelyett a folyosón rögtönzött sajtótájékoztatót tartott: kijelentette, hogy azért jelent meg a főügyészségen, mert idézést kapott, és tiszteletben tartja Ukrajna törvényeit, viszont nem tiszteli az ügyészeket. Hozzátette, hogy szerinte az ő ügye az Ukrán Biztonsági Szolgálathoz (SZBU) tartozik, ahová hajlandó elmenni és tanúvallomást tenni.

Szaakasvilit december 8-án vették őrizetbe és szállították előzetes fogdába a hatóságok Kijevben, azután, hogy néhány nappal korábban ezt hívei megakadályozták. Később egy kijevi bíróság úgy döntött, hogy a grúz és ukrán állampolgárságától is megfosztott politikus szabadlábon védekezhet. 
Előző nap a politikus nagygyűlést tartott Kijev egyik központi terén néhány ezer hívével, akik összecsaptak a rendőrökkel. A rendvédelmi szervek közlése szerint több mint 30 tagjuk sebesült meg az Október Palotánál, ahová a tüntetők megpróbáltak erőszakkal behatolni.

Miheil Szaakasvili 2004 és 2013 között Grúzia elnöke volt, de hazájában hatalommal való visszaéléssel vádolták, eljárást indítottak és nemzetközi körözést adtak ki ellene.

Petro Porosenko ukrán elnök 2015 májusában Odessza megye kormányzójává nevezte ki, de később megromlott közöttük a viszony, főként azért, mert a politikus több ízben korrupcióval vádolta meg a kijevi központi vezetést. Porosenko megfosztotta ukrán állampolgárságától, így Szaakasvili hontalan lett, mivel kormányzói kinevezésekor lemondott korábbi grúz állampolgárságáról.

A főügyész szavai szerint azzal gyanúsítják, hogy erőszakos hatalomátvételre készült Ukrajnában a 2013–2014-es kijevi Majdan-tüntetésekkel megbuktatott Moszkva-barát ukrán vezetés  környezetével együttműködve.

 

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Qsza
2017. december 23. 19:54
Izsákfi Mihály, ha jól fordítom
3M..
2017. december 23. 18:45
"III. szintű orosz figyelmeztetés az USA-nak!" http://balrad.ru/2017/12/23/egyelore-iii-szintu-orosz-figyelmeztetes-az-usa-nak/ Szebb Jövőt!
Rugo
2017. december 23. 16:50
egyszer halottam, a hollandok Európa zsidói igazából nem tudom mire alapozott ez a jelző
kortárs
2017. december 23. 16:38
Ennek a Soros-ficsúrnak a kijelölt libsi kormány ad állampolgárságot, védelmet, bármit, amit a mozgalom érdeke megkíván.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!