Európa válságban, de Magyarország eltölélt
A találkozón Kövér László arról is beszélt, hogy Európa önazonossági válságban van, viták vannak a közös értékekről, közös célokról is, ez az oka annak, hogy az Európai Unió tagállamainak egy jelentős része másképp viszonyul Egyiptom problémáihoz, mint Magyarország. Magyarország eltökélt abban, hogy támogasson minden olyan törekvést, amely Egyiptom gazdaságának, politikai rendszerének és társadalmi helyzetének stabilizálására irányul, különös tekintettel a térség biztonságra, mivel ez Európa szempontjából is kulcsfontosságú.
Kövér László és Ali Abdel-Ál egyetértett abban, hogy a nyugodt, biztonságos életnél semmi sem fontosabb, ezt pedig az embernek ott kell megélnie, ahol a szülőföldje, saját kultúrája van. A két házelnök egybecsengő álláspontja, hogy a regionális konfliktusok lezárása és a térség gazdasági, társadalmi stabilizálása, az emberi jogok megvédése csak nemzetközi együttműködéssel valósulhat meg.
Kövér László szólt a magyar és az egyiptomi parlament között az elmúlt évben fellendült, dinamikusan fejlődő kapcsolatokról is, amelyeket a házelnöki találkozókon túl a magyar Országgyűlésben aktívan működő Magyar-Egyiptomi Baráti Csoport tevékenysége is erősít. Készek vagyunk a parlamenti szakbizottságok közötti együttműködés kiterjesztésére, különösen a külügyi, illetve a gazdasági területen – mondta a házelnök.
Ali Abdel-Ál kiemelte, Egyiptom nagyon számít Magyarországra mint a visegrádi csoport tagjára is. Szeretnék, hogy a V4-országok támogassák Egyiptom érdekeit az Európai Unión belül, segítsék a terrorizmus elleni harcban betöltött szerepét és az emberi jogok védelmében tett erőfeszítéseit. A szomszédos Líbia stabilitása és a közös határvonal megvédése, ezáltal az illegális migráció megállítása elsőszámú érdeke Egyiptomnak – jelentette ki az egyiptomi parlament elnöke.