Két államban is kikaptak Trumpék

2017. november 08. 08:43

New Jerseyben és Virginiában is a demokrata párti jelölt nyert a kedden tartott kormányzóválasztáson.

2017. november 08. 08:43

Demokrata párti győzelem született a kedden tartott kormányzóválasztáson New Jerseyben és Virginiában. Az előrejelzéseknek megfelelően újraválasztották New York demokrata párti polgármesterét is. 

Virginiában 53:45 arányban Ralph Northam eddigi kormányzóhelyettest választották meg a republikánus volt pártelnök és George W. Bush kormányának volt tanácsadója, Ed Gillespie ellenében. New Jerseyben a 60 éves milliomos bankár és volt németországi nagykövet, Phil Murphy lesz a kormányzó, aki az eddigi kormányzóhelyettest, a republikánus Kim Guadagnót győzte le. A demokrata párti jelölt a választók 53 százalékának bizalmát szerezte meg, míg republikánus vetélytársa a voksok 44 százalékával maradt alul. 

Mindkét kormányzóválasztást óriási figyelem övezte, elemzők ugyanis az eredményt a Trump-kormány eddigi tevékenysége megítéléseként értékelik. A kampány fő témája Virginiában az egészségbiztosítás helyzetének gondjai, az illegális bevándorlás, a bűnözés és a konföderációs szobrok körüli viták voltak, míg New Jerseyben elsősorban a helyi kormányzat korrupciós ügyei és a magas helyi adók kerültek előtérbe. 

Donald Trump elnök mindkét államban támogatásáról biztosította a republikánus jelöltet, ám nem kampányolt mellettük. Az eredmények láttán pedig a Dél-Koreában tartózkodó elnök Twitter-bejegyzésben közölte: a virginiai jelölt, Ed Gillespie keményen dolgozott, de nem tette teljesen magáévá az ő politikáját. „A gazdaság rekordnagyságú számaival mi továbbra is győzni fogunk, még nagyobb arányban, mint eddig” – írta a republikánus jelöltek veresége után Trump. 

A Demokrata Párt számára a tavaly novemberi elnökválasztás óta ez volt az első sikeres politikai megméretés, ugyanis az idén megtartott négy kongresszusi pótválasztás mindegyikét elvesztették. New Yorkban újraválasztották Bill de Blasio demokrata párti polgármestert, és a bostoni demokrata párti polgármester, Marty Walsh is elnyerte a választók bizalmát egy második ciklusra. Polgármestert választottak még Detroitban, Seattle-ben, az észak-karolinai Charlotte városában, valamint a georgiai Atlantában.

(MTI)

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fogd a pénzt és kuss
2017. november 08. 11:11
TRUMP MEGMUTATTA H KELL GYŐZNI, CSAK MÁSOLNI KELLETT VÓNA....
tango47
2017. november 08. 11:05
"Két államban is kikaptak Trumpék" A cím így helytelen. Ahogy én látom, Trump teljesen egyedül van. Akikről azt hitte, hogy bízhat bennük, azok is elárulják, ott hagyják ezért a helyes cím: Két államban is kikapott Trump.
Apáczai
2017. november 08. 09:58
Kettőben kikaptak. És hányban nyertek? "A Demokrata Párt számára a tavaly novemberi elnökválasztás óta ez volt az első sikeres politikai megméretés... " De hány volt sikertelen? Azért azt is illene közölni. Már csak a kiegyensúlyozott tájékoztatás okán!
nyugalom
2017. november 08. 09:18
Es? Demoktaciaban van ilyen, ettol meg nem tortent tragedia, Trump az elnok!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!