Orosz tábornok: Washington először ismerte el, hogy a terroristák vegyi fegyvert vetettek be

2017. október 20. 11:17

Első ízben ismerte el az amerikai külügyminisztérium, hogy szíriai terroristák vegyi fegyvert vetettek be – jelentette ki Igor Konasenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivője.

2017. október 20. 11:17

Először fordult elő, hogy az amerikai külügyminisztérium nemcsak azt erősítette meg, hogy szíriai terroristák vegyi fegyverrel rendelkeznek, hanem azt is, hogy be is vetették azt – jelentette ki Igor Konasenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivője pénteken Moszkvában.

Konasenkov az amerikai tárcának arra a közleményére hivatkozott, amelyben nemrégiben arra intette az amerikai állampolgárokat, hogy ne utazzanak Szíriába, különösen ne Idlíb tartományba, ahol aktív a korábban an-Núszra Front néven ismert Haját Tahrír as-Sám terrorszervezet. A fegyveres csoport az amerikai közlemény szerint lő- és nehézfegyvereken, valamint házi készítésű bombákon kívül vegyi fegyvereket is bevet.

Az orosz tábornok szerint az amerikai külügyminisztérium ezzel először ismerte el azt, hogy a terroristák nemcsak egyszerűen birtokosai a vegyi fegyvereknek, de be is vetik azokat. Emlékeztetett rá, hogy Moszkva többször is figyelmeztetett erre az al-Kaidával kapcsolatban álló, de később azzal szakító an-Núszra Front esetében. Mint mondta, Idlíb tartományban a vegyi fegyver bevetésének egyetlen esete ismert: ez Hán Sejkúnban történt, és az incidensért Washington a szíriai kormányerőket tette felelőssé. Konasenkov szerint az amerikaiaknak a sajráti szíriai katonai reptér helyett a terroristákra kellett volna megtorló csapást mérniük.

Konasenkov emellett valótlannak nevezte azt az amerikai közlést, amely szerint az orosz légierő Idlíb városban polgári célpontokat támadott, többtucatnyi ember halálát okozva. Hangsúlyozta, hogy az orosz harci gépek nem támadnak lakott településeket. Az állította, hogy ezzel szemben az Egyesült Államok vezette koalíció az általa ostromlott Rakkát, amelynek 10 százalékát még mindig az Iszlám Állam terrorszervezet tartja megszállva, „egyszerűen letörölte a Föld színéről”.

(MTI)

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gonterl
2017. október 20. 15:32
Hogy mik derülnek ki? http://ktkj.blog.hu/2017/04/07/az_usa_sziriai_tamadasa
zolizolizoltan
2017. október 20. 11:31
Az amcsiktól nem áll messze a hamis provokáció, lásd iraki háború kirobbantásának indoklása, vagy a vietnami háborút megelőző hamis Tonkini incidens, stb. Sőt, a kijevi Majdan téri fasiszta provokációt is ide sorolom.
gabor7th
2017. október 20. 11:27
A legális államtól viszont elvették ezeket a fegyvereket; vagyis a szabálytartók szívnak megint. Apropó ki adta nekik ezeket a vegyi fegyvereket?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!