Kemény üzenet érkezett Varsóból: A Fidesznek most egyetlen dolgot szabad csak tennie

Jacek Karnowski szerint egy jól működő politikai szervezet egy választási vereség után is képes talpra állni.

Venezuela kormányhivatalnokaira és családtagjaira is vonatkozik az USA-ba való beutazási tilalom.
Lélektani hadviselésnek minősítette a venezuelai kormány az amerikai elnök intézkedését, mi szerint a venezuelai kormányhivatalnokokra és családtagjaikra is vonatkozik a beutazási tilalom. A súlyos gazdasági és politikai válsággal küzdő dél-amerikai állam vezetése szerint ez „pszichológiai terrorizmus” – írja az Euronews.
Erről a venezuelai külügyminiszter, Jorge Arreaza az ENSZ közgyűlésén is nyilatkozott. Szégyentelen és képmutató politizálásnak nevezte az amerikai elnök eljárását, amely véleménye szerint az emberi értékek, a béke és a fejlődés rovására megy. Az állítás, mi szerint Venezuela minden gondja hátterében Washington áll, az egyre nagyobb hatalommal bíró államfő érvrendszerének egyik alaptétele – közölte az oldal.

Az ügy hátterében az amerikai elnök azon egyik első intézkedése áll, mely megtiltotta hat muzulmán ország állampolgárainak a beutazást. Erre a listára került fel még három ország: Észak-Korea, Venezuela és Csád.