„Ferenc pápa és Kirill pátriárka találkozója, de (az olaszországi Bariból Moszkvába szállított) Szent Miklós ereklyéinek oroszországi utaztatása is fontos volt, láthatóan pozitív dinamikát indított el. Minden oldal részéről megvan az akarat az út folytatására, illetve egyéb olyan pozitív jelzések és gesztusok megtételére, amelyek ezt az utat megszilárdíthatják” – jelentette ki a bíboros-államtitkár, a saját moszkvai látogatását is a kedvező jelek közé sorolva. „Konkrét kérdésekről (az újabb csúccsal kapcsolatban) nem tárgyaltunk, sem a pápa látogatásáról, sem egyéb konkrét kérdésekről” – tette hozzá Pietro Parolin, aki Lavrovot megelőzően hétfőn Ilarion Volokalamszki metropolitával, az ortodox egyház „külügyminiszterével” tanácskozott, a jelentések szerint elsősorban a Közel-Keletről és Ukrajnáról.
A Parolinnal tartott közös sajtótájékoztatón Lavrov egyebek között kijelentette, hogy Oroszország és a Vatikán közös álláspontot képvisel a terrorizmus kérdésben, valamint abban, hogy politikai eszközökkel kell megoldást találni az észak-afrikai és a közel-keleti térség válságaira. Az orosz diplomáciai vezetője nagyrabecsülését fejezte ki a Vatikánnak a szíriai rendezést célzó asztanai tárgyalássorozat és a minszki folyamat támogatásáért. A Vatikán bíboros-államtitkára, akit szerdán Szocsiban fogad Vlagyimir Putyin orosz elnök is, kedd délután Moszkvában felkereste Kirill pátriárkát.
(MTI)