Több száz terroristát likvidáltak Szíriában

2017. augusztus 27. 15:07

Több mint nyolcszáz terroristát ölték meg a szíriai kormánycsapatok az orosz légierő támogatásával az Eufrátesz folyó völgyében.

2017. augusztus 27. 15:07

Az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet több mint 800 fegyveresét ölték meg a szíriai kormánycsapatok az orosz légierő támogatásával az Eufrátesz folyó völgyében, Ganem-Ali város térségében – közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium.

Az orosz katonai tárca tájékoztatása szerint a hadműveletben emellett az IÁ 13 tankját és 39 nagy kaliberű golyószóróval felszerelt kisteherautóját, valamint kilenc aknavetőjét és tüzérségi fegyverét is sikerült megsemmisíteni. A szíriai kormányerők folytatják előrenyomulásukat a terroristák által körülzárt Deir-ez-Zór felé az Eufrátesz keleti partján. 

Az orosz vezérkar korábban közölte, hogy a szíriai kormányhadsereg és az orosz légierő az IÁ Deir-ez-Zór körül összevont fegyvereseinek szétverésére csoportosította át fő erőit. Szergej Rudszkoj vezérezredes, a vezérkar műveleti főosztályának vezetője kijelentette, hogy a város felmentésével „befejeződik az IÁ legharcképesebb erőinek szétzúzása Szíriában”. Rudszkoj szerint Deir-ez-Zór környéke az IÁ utolsó támaszpontja szíriai területen, ezért ide vezényelte át fegyvereseit Moszulból és Rakkából.

(MTI)

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
I_Isti
2017. augusztus 28. 07:22
"hadműveletben emellett az IÁ 13 tankját" Az iának több tankja van, (volt) mint nekünk?
Strassnoff Ignác
2017. augusztus 27. 23:23
Az is valami? Az amerikaiak 900 fontos IS vezetőt öltek meg. Hetente. 3 éve, non-stop. Na az már valami! Ha a sajtójuknak hinni lehet.... Persze nem. Amúgy felmerül a kérdés, hogy ha egy cikkben kapitális baromság szerepel, akkor mennyire hihető a cikk egésze? "39 nagy kaliberű golyószóróval felszerelt kisteherautóját" Ez faszság. "Nagy kaliberű golyószóró" ugyanis nem létezik. Nincs, nem van, ahogy tetszik. A golyószóró egy a gépkarabély és a géppuska közti hibrid cucc. Igazából nem is túl elterjedt, egyetlen lényegi előnye volt, hogy könnyebb a géppuskánál. A legnagyobb űrméret, amiről valaha hallottam, az a 7,9 mm volt. Keleten a 7,62-es volt szokásban, (Normál karabélylőszer, szóval kurvára nem nagy kaliberű.) nyugaton meg az 5.56-os. De mint írtam, nem egy elterjedt fegyverfajta, leginkább a fegyvergyártás evolúciós zsákutcája. Egyébként volt millió alkalmunk IS videókat, képeket megtekinteni, valamennyin géppuskával voltak felszerelve a terepjáróik. Szóval valami firkász ismét hülye. Ha csak másol, beilleszt volt, akkor több is hülye.
kaffogó hebrencs
2017. augusztus 27. 19:50
Oroszország 800-al csökkentette a befogadandó "menekültek" számát.
kaffogó hebrencs
2017. augusztus 27. 19:50
Oroszország 800-al csökkentette a befogadandó "menekültek" számát.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!