Az újság úgy véli, a francia elnök felgyorsítja a V4 megosztását. Emmanuel Macron most úgy döntött, hogy „míg a csehekkel és a szlovákokkal még lehet beszélni, a lengyeleknek és a magyaroknak hátat fordított". Salzburg után Macron Romániába és Bulgáriába látogat, míg „Magyarországot és Lengyelországot messze elkerüli” – fűzte hozzá a lap.
A Lidové Noviny szerint bár a francia elnöki hivatal a dolgokat hivatalosan másképp magyarázza, egyik munkatársa a Reuters hírügynökségnek elárulta: Macron azokat az országokat akarja meglátogatni, amelyek fontosnak tartják európai betagozódásukat. Magyarországot és Lengyelországot Macron az európai értékek aláásásával vádolja, és nem számítja ezen államok közé.
Bohuslav Sobotka cseh és Robert Fico szlovák miniszterelnöknek hivatalosan ugyan felhatalmazásuk van az egész Visegrád nevében tárgyalni, do Fico már a múlt héten félretolta a V4-et, amikor kijelentette: politikája lényege Németország és Franciaország mellett az Európai Unió kemény magjához tartozni – tette hozzá az újság.