Donald Trump a választóinak: Nem Oroszországnak, hanem nektek köszönhetően győztem

2017. augusztus 04. 08:54

„Nem Oroszország miatt győztünk, hanem nektek köszönhetően” – mondta az amerikai elnök a nyugat-virginiai Huntingtonban tartott nagygyűlésen csütörtökön. A gyűlésen Nyugat-Virginia demokrata párti kormányzója is felszólalt. Ő bejelentette, hogy kilép a pártjából és a republikánusokhoz csatlakozik.

2017. augusztus 04. 08:54

„Nem Oroszország miatt győztünk, hanem nektek köszönhetően” – mondta Donald Trump amerikai elnök a nyugat-virginiai Huntingtonban tartott csütörtöki nagygyűlésen.

Nyugat-Virginia választóinak elsöprő többsége, 68 százaléka voksolt Trumpra az elnökválasztáson. Huntington az Ohio folyó mentén fekszik, és az állam második legnagyobb települése. Trump megerősítette álláspontját, miszerint a tavalyi választási kampányba történt vélt orosz beavatkozás vizsgálata „totális koholmány”, s az emberek többsége tisztában van azzal, hogy az oroszok nem vettek részt a kampányban. Majd leszögezte: „az ügyészeknek inkább Hillary Clinton 33 ezer kitörölt elektronikus levele után kellene nyomozniuk”

Hillary Clinton, a demokraták volt elnökjelöltje még külügyminiszterként a magán e-mail fiókját és szerverét használta a védett hivatali számítógépes rendszer helyett a bizalmas hivatalos levelezéseire is, így az ő választási kampányát sötét árnyként kísérték a vizsgálatok, amelyek azt voltak hivatottak kideríteni, hogy kikerültek-e titkosított információk a külügyből. Ráadásul kiderült: Clinton törölt hivatalos leveleket is. 

A nagygyűlésen tartott beszédében Trump kiemelte: „mi azért győztünk, mert patrióta amerikaiak milliói szavaztak arra, hogy visszaszerezzék az országukat”. Az orosz szálak felderítését célzó vizsgálatokról azt mondta, hogy politikai ellenfelei megpróbálják aláásni elnöksége jogszerűségét. 

„Nem tudtak legyőzni bennünket a szavazófülkékben, hát megpróbálnak becsapni egy hamis történettel, amely mindannyiunkat lealacsonyít. Megpróbálják elcsalni azt a jövőt, amelyet megnyertetek” – fogalmazott. 

A nagygyűlésen jelentette be Jim Justice, Nyugat-Virginia demokrata párti kormányzója, hogy kilép a pártjából és csatlakozik a Republikánus Párthoz. Justice azzal indokolta ezt, hogy a demokraták letértek a korábbi útról. „Demokrata párti kormányzóként már nem tudnék többé segíteni nektek, tehát holnap regisztráltatom magam a Republikánus Pártban” – mondta. Az egybegyűlt tömeg ovációval fogadta a bejelentést.

(MTI)

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
luga
2017. augusztus 04. 11:42
Nem gondolják az ami liberáldemokraták, hogy baromi égés azt hirdetni, hogy a ruszkik döntik el náluk, hogy ki legyen az elnök? Úgy mellesleg, Putyin elég sok pénzt fektetett Klintonnébe. És mégsem jött össze az elnökség.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!