Tizenöt percig szállított utasokat egy lopott busszal egy álsofőr Kanadában

Az elkövető úgy viselkedett, mint egy valódi buszsofőr, minden megállóban megállt, hogy az utasok le és felszállhassanak.

Öt évig tartott az eljárás, végül elutasították Mohácsi Viktória menedékkérelmét.
A Magyar Nemzet értesülései szerint több mint öt év után lezárult az egykori SZDSZ-es Mohácsi Viktoria politikai menedékjogi eljárása, a volt EP-képviselő kérelmét elutasították. Mohácsi ezt maga ismerte el a lapnak. Mint mondta: meglepte a döntés, és április 10-én már le is zajlott az első, hazatelepítéssel kapcsolatos meghallgatás. A Magyar Nemzet azon kérdéseire, hogy mit tervez a kérelem elutasítása után, Magyarországon folytatja-e tevékenységét, csak annyit válaszolt: „Nem tudom!”.
Mohácsi 2011 végén hagyta el Magyarországot, és kért menedékjogot Torontóban. Távozásáról 2012 végén, a CBC kanadai közszolgálati tévének adott interjúban beszélt először, akkor azt mondta, azért kért menedékjogot, mert életveszélyes fenyegetéseket kapott Magyarországon, amiért kritizálta, hogy lassan halad a romagyilkosságok felderítése. A volt SZDSZ-es politikus emellett arról is beszélt, hogy szerinte a Gyurcsány-kormány eltitkol, majd titkosít bizonyos információkat a romagyilkosságokkal kapcsolatban, mivel azok „egyesek szerint összefüggésbe hozhatnak néhány állami tisztségviselőt a gyilkosokkal”. Szerinte 15 év börtönt kockáztatna, ha ezekről az ügyekről beszélne, és a magyar titkosszolgálat is utána nyúlhat Kanadában. A szocialisták akkor nagyon felháborodtak Mohácsi szavain, és határozottan tagadták az állításokat – írja a lap.