Kifosztotta a kasszát
A hivatalát elfoglaló új elnök, Adama Barrow hivatala közölte: a jelek szerint Yahja Jammeh kifosztotta az államkasszát. A bejelentés szerint 11 milliónyi dollárnyi összeg hiányzik a kasszából, és ez rögtön pénzügyi válságba is döntötte Gambiát. Egy jelentés szerint egy csádi felségjelzésű repülőgép luxuscikkeket és számos járművet szállított el, szintén a volt elnök parancsára.
Ugyan a gambiai hadsereg és biztonsági erők eddig Jammeh uralma oszlopának számítottak, de a szomszédos országok haderejének bevonulása után, az új elnök érkezése előtt a védelmi főnök, Ousmane Badjie azt közölte: „Meg fogjuk mutatni Barrow-nak, hogy mi már egy másfajta fegyveres erő vagyunk, Istenre esküszöm”.