Abu Walaa a német hatóságok szerint évek óta a helyi iszlamista körök legfontosabb figurája – emelte ki a Süddeutsche Zeitung (SZ) című lap és két regionális közszolgálati médiatársaság, a Norddeutscher Rundfunk (NDR) és a Westdeutscher Rundfunk (WDR) közös tényfeltáró munkacsoportja, amely elsőként számolt be az öt férfi őrizetbe vételéről. Értesülésük szerint a szövetségi legfőbb ügyészség tavaly ősz óta nyomozott az „arc nélküli prédikátor” néven is ismert Abu Walaa és csoportja ügyében. A hálózat főleg a szalafista – a világi államot elutasító, a saría (muzulmán jog) alapján működő állam kiépítésére törekvő konzervatív - muzulmán vallási irányzat központjaként számon tartott két tartományban, Észak-Rajna-Vesztfáliában és Alsó-Szászországban tevékenykedett. Még egy okostelefonra fejlesztett alkalmazással is igyekezett harcosokat toborozni az ISIS-nek.
A hatóságok az első házkutatásokat idén augusztusban tartották az alsó-szászországi Hildesheimben egy mecsetben, a szalafista szubkultúra egyik fő találkozóhelyén. A csoport őrizetbe vételében döntő szerepe volt egy 22 éves, Szíriát megjárt fiatalember vallomásának, aki több hónapot töltött az IÁ szolgálatában, majd Törökországba szökött, és állítása szerint szakított a terrorista szervezettel. Mielőtt az idén szeptemberben visszatért volna hazájába, Törökországban interjút adott az SZ, az NDR és a WDR munkacsoportjának, amelyben az ISIS első számú németországi vezetőjének nevezte Abu Walaát.
Ralf Jäger észak-rajna-vesztfáliai belügyminiszter keddi sajtónyilatkozatában koronatanúnak nevezte a fiatalembert, és kiemelte, hogy a hálózat működését részletesen bemutató vallomásának köszönhető, hogy őrizetbe vehették az öt gyanúsítottat. Hangsúlyozta, hogy a hálózat felszámolásával fontos csapást mértek az ISIS támogatóira.