Autóba rejtett pokolgép robbant Törökországban

2016. október 09. 15:33

Csendőrség előtt robbantottak vasárnap a főként kurdok által lakott délkelet-törökországi Hakkari tartomány Semdinli körzetében. Tizenhét ember meghalt, köztük kilenc katona. A támadás helyszínén tíz méter széles, valamint öt méter mély gödör keletkezett. Valószínűleg öngyilkos merénylet történt.

2016. október 09. 15:33

Autóba rejtett pokolgép robbant vasárnap a főként kurdok lakta délkelet-törökországi Hakkari tartomány Semdinli körzetének egyik csendőrőrse előtt, 17 ember meghalt, köztük 9 katona és 8 civil, további 27-en megsebesültek – közölte a Dogan török hírügynökség. A kapitányság Semdinli településtől mintegy 20 kilométerre található, magashegyvidéki területen, közel az iráni és az iraki határhoz. A támadás helyszínén 10 méter széles, valamint 5 méter mély gödör keletkezett. A jelentés alapján öngyilkos merénylet történt, de ezt hivatalos források nem erősítették meg. A sérülteket kórházba szállították.

A hatóságok a szakadár Kurdisztáni Munkáspártot (PKK) teszik felelőssé a támadásért. A PKK-t Törökországban, az Egyesült Államokban és az Európai Unióban is terrorszervezetté nyilvánították.

A 2015-ben kiújult harcokban eddig hétezer kurd vesztette életét

A szeparatisták gyakran hajtanak végre pokolgépes merényleteket Törökország délkeleti részében biztonsági létesítmények ellen, a PKK-hoz köthető Kurdisztáni Szabadság Sólymai (TAK) nevű csoport pedig az ország nyugati nagyvárosaiban csap le időnként hasonló célpontokra. Csütörtökön a TAK egy motorkerékpárra erősített pokolgépet robbantott fel Isztambul egyik külvárosi rendőrőrse közelében, az esetben 10 ember könnyebben megsérült. Szombaton az Ankarától harminc kilométerre fekvő Haymanánál két öngyilkos merénylő repítette magát a levegőbe egy rendőrségi akció során. A rendőröknek nem esett bajuk. Bekir Bozdag török igazságügyi miniszter később azt nyilatkozta, hogy kurd szélsőségesek feltehetően a fővárosban követtek volna el támadást.

A török biztonsági erők és a PKK között két és fél év fegyverszünet után 2015 júliusában újultak ki a harcok. A heves összecsapásokban azóta a biztonsági erők közel 700 tagja és több mint 7000 kurd lázadó vesztette életét.

(MTI)

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Alex_De_Souza
2016. október 10. 02:12
A kurdokat Törökország éppen aktuális ellenségei használják folyamatosan eszközként Ankara ellenében immár majd 40 éve. Kezdve a SZU-val, akik a 70-es években "hálaként" Törökország NATO tagságáért és USA teljes körű politikai és katonai kiszolgálásáért hozzátették a magukét, hogy a kurd értelmiségiek körében elterjedjen a legszélsőségesebb, kurd nacionalizmussal fűszerezett marxista-leninista ideológia, melynek vezetője abdullah öcalan, eszköze a PKK terrorszervezet, áldozatai - a 90-es évek közepéig körülbelül 100 ezer halott és több millió földönfutó volt. A török kormányzat erre tényleg durva kurdellenes törvényekkel válaszolt. Aztán egy majd' 2 évtizedes rendszerszinten nyugodtabb, váltakozó intenzitású harcokat hozó időszak következett, miközben a kurd ellenállás súlypontja részben Nyugat-Európára helyeződött át, köszönhetően a betelepült kb. 1 millió törökországi kurdnak. Az afgán heroin Európába szállítására, és terjesztésére épülő, más szervezett bűnözési ágakba is beférkőző üzleti modelljük finanszírozta tovább a dél-kelet törökországi erőszakot. A nyugat-európai kormányok félrenézése/segítsége mellett. Akit érdekel csak keressen rá: "PKK wikileaks" A kétezres évek közepén közben a megbékélés és az áhított EU csatlakozás jegyében eltörölték a kurdok jogait megnyirbáló törvényeket, cserébe a nagy részük Erdoganra szavazott. Ö és kormánya aztán 2012 után igyekezett elindítani egy megbékélési folyamatot, titkos, norvégiai tárgyalásokkal a török kormány és PKK vezetése között. Aztán a 2015-ös választások előtt megjelent az új kurd párt, a szintén szélsőbaloldali HDP, a PKK új, immár "nyugatról" támogatott politikai szárnya. A 2015 júniusi választásokon bekerültek a parlamentbe, Erdogan pártja ezzel elveszítette a többségét, a nacionalista MHP is 18%-t szerzett közben, éppen Erdoganék túl megengedő kurd politikájukra hivatkozva. Erdogan kényszerhelyzetbe, lépés kényszerbe került, a pokol ismét elszabadult. Viszont az őszi, előrehozott választásokon a nacionalista szavazatokkal az AKP ismét kényelmes többségbe került.. A nyugati média pont azon része amelyik 2010 óta Magyarországot ( és immár Lengyelországot is támadja) feltétel nélkül a kurd lázadók pártját fogja. Arról viszont mélyen hallgat, hogy új, német fegyvereik vannak, a nyugat-európai titkosszolgálatok tagjait fogják el köztük.. Törökország eközben pragmatikus, pozitív kapcsolatokat ápol az iraki Kurdisztánt vezető hatalommal, 2 ezer török katona állomásozik ott. Ez nem török-kurd etnikai konfliktus. Ez egy Erdogan sarokba szorítására irányuló külső felforgatás, a kommunista eszmék által felheccelt, vágóhídra vitt kurd fiatalokkal. Olyan harcba viszik őket, ahol sosem nyerhetnek a török hadsereg ellen. Nem is ez a cél. A cél az, mint az 1997 óta az USA-ban élő Gülen és CIA által közösen szervezett puccs kísérlettel is volt: hogy Erdogan olyat tegyen, amivel Törökország elszigetelhető a nyugati politikai-gazdasági vérkeringésből. Pont úgy, mint Oroszország esetében történik. Persze, Erdogan és kormányzata, valamint a törökök sem hibátlanok, viszont ebben a történetben nem ők a hunyók. Éppúgy nem érdekük a cirkusz, mint ahogy az oroszoknak sem volt az Ukrajnában, és ahogy Európának egyik viszonylatban sem lenne... Közben az USA 50 év után menekíti Törökországból romániába az atombombáit, a minden lehetséges eszközzel támadott, és egyre inkább sarokba szorított Putyin és Erdogan pedig ma 2 hónap alatt immár harmadszorra találkozik ma, a nagy kibékülés óta. "Alakul" ez..
Ellensúly
2016. október 10. 00:08
Autóba rejtett pokolgép robbant Törökországban. Ehhez képest a fent látható fénykép az Aranykéz utcai robbantás után készült.
Akitlosz
2016. október 09. 22:28
Az szép nagy gödör. Úgy tűnik nagyon nincsen hiány robbanóanyagból. Úgy tűnik, hogy lassan Törökország is szíriaizálódik. Valami azt súgja, hogy lesz ott még ennél rosszabb is. :-(
Cezar
2016. október 09. 17:02
Minden 3. nap robbantgatnak! Fasza!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!